1 hét anyánál, 1 hét apánál. Mennyire van joga beleszólni egyik szülőnek a másiknál töltött időbe, az ottani nevelési módszerekbe?

Beszélni szépen, választékosan beszél, nem a beszéd helyettesítésere használjuk a kártyákat. Az érzelmek felismerése és megnevezése elég bajos. A képkártyákon előbb megmutatja, ha feszült, dühös, szomorú stb. Szavakkal ez nem megy, ilyenkor befordul, és a karjat kezdi el kaparni, durvább esetben véresre és a körmei is beszakadnak. A napirendet szereti többször átbeszélni, de az anyjánál az a szabály, hogy mindent maximum 5* ismetelhet, tehát hatodjára már nem mondhatja, sorolhatja fel. Ez kb 10 perc alatt kimerül és utána jön a kaparás vagy a fejének falba csapkodása. Azt vettem észre, hogy megnyugtatja, ha látja maga előtt a képes napirendet, amit annyiszor rak ki maga elé és tanulmányoz, ahányszor csak szeretné és így már többször kezdeményezett változtatást is pl adott játszótér helyett a másik képét vette elő és adta oda, tehát ő akkor oda szeretett volna kimenni és nem a másikra vagy az ebédnél a képek közül az uborkasalátát eltette, tehát azt nem kért és így megette a többit, míg amikor a salatát is elé tettük, inkább semmihez sem nyúlt hozzá. Az ilyen változások lekommunikálása szóban nem megy, nem mondja ki őket, inkább befeszül és jönnek a pótcselekvések.

Nála a képek inkább a megnyugtatásra, a biztonságérzet fenntartására kellenek.

Az apjával és a tanáraival ezt már átbeszéltük, ugyanolyan képeket használunk, amit a suliban és ha újat csinálunk, akkor azt jelezzük a másiknak, küldünk belőle egymásnak. Az anyja annak sem örül, hogy a suliban képek vannak, de ott már nem szekálja a tanárokat.