Mentek idén nyaralni babával/gyerekkel/terhesen? Ha nem, miért nem?
Szülők, vagy leendő szülők, akik nem mennek nyaralni, idén mi az oka, hogy kihagyjátok?
Akik pedig mennek, hova és hány napra?
Terhesen mindig (mindkétszer) kihagytam. Elsővel azért, mert nyári gyerek, a legvégén jártam. Vizesedés, óriási pocak, járni alig bírtam. Pisilni negyed óránként. Kocsival nem bírtam volna ülni, repülőre már nem engedtek (meg a wc-be se fértem volna).
Másodikkal meg nyaron voltam az első trimeszterben és hánytam mint a lakodalmas kutya. Kb. 4 hetes terhes lehettem (tehat még ki se derült), amikor egyszer voltunk Nyíregyházán kirandulni, állatkertezni. Az volt az utolsó.
Csecsemővel egy napos programokon túl nem nentünk.
Hosszabbra 1,5 éves korukban. Repülő, külföld. Akkor már jó volt
Tavaly is voltunk. Akkor volt 11 éves a nagy, 7 hetes a kicsi. 3 napra mentünk, strandra, faházba. A szállás a strand területén belül volt. Nagyon jó volt. Nem kellett mosni, főzni, takarítani. Amikor nagyon meleg volt, be lehetett menni a házba a kicsivel.
Idén is megyünk 4 napra. Idén apartmanba megyünk. Most 12 a nagy 1 éves múlt a kicsi. Olyan helyre megyünk, ahol van strand szintén.
Én ilyenkor egy összegben szoktam visszaigényelni a családi adókedvezményt, és abból szoktunk nyaralni menni. Nem 5 csillagos szállodába, de azért egy 4 napos apartmanos nyaralásra futja belőle.
Mentünk volna, de lemondtam.
Fő oka az, hogy fürdőszobát újítunk fel, ami 3 millió ft lesz, nem akartunk most a nyaralásra is költeni. Ki tudja mennyi lesz a vége.
Tavasszal voltunk 9 napot Cipruson, decemberben pedig megyünk egy hosszú hétvégére a Bambara Hotelbe.
Úgyhogy nem nagy tragédia ha kimarad a nyaralás, majd jövőre tervezünk 2 hétre Portugáliába menni. (Most is oda mentünk volna)
Majd az oviszünetben kirándulunk belföldön, Tiszatavi Ökocentrum, Margit sziget, ilyenek.
Egy 4 évesünk van
Mi az USA-t jarjuk utobbi evekben a gyerekekkel, most 11 és 9 évesek.
Voltunk pár éve Kaliforniában, aztán Floridában, idén tavasszal pedig New Yorkban.Márciuban meg egy hosszuhetvegen Londonban is.Nyaron nem megyunk, a ferjem nem tud nyaron szabira menni szinte soha, mezogazdasagi cegnel van. Mi amugy is varosnezni szeretunk csak, klasszikus nyari nyaralas sosincs. Gyerekek mennek taborba is majd 2 hetet.
Megyünk, belföldre 3 éjszaka, 4 nap, addigra leszek kb. 20 hetes. Mindig apartmant/házat bérlünk, a kaját magunknak oldjuk meg, mert nem szeretjük a programjainkat megzavarni időzített ebéddel (engem ki nem szed senki a medencéből :D), vacsorával, vagy reggel csak azért felkelni, hogy odaérjünk a reggelire. És így sokkal olcsóbb, sokszor még akkor is, ha amúgy étterembe járunk.
Meg lehet, megyünk még valahova 1-2 éjszakára. Borzasztóan ránk fér a pihenés, mocsokszemét év van mögöttünk, szóval inkább elnapolunk pár nem SOS felújítási munkát, de most végre kipihenjük magunkat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!