Átlagon felül jól gondozott gyereket elvehetnek a családból az anya pszichés állapotára hivatkozva?
A gyermek minden szempontból átlagon felüli törődést kap; mind egzisztenciális, mind kognitív, mind biztonság és nevelés szempontjából. A gyermek viselkedése, szocializációja, ápoltsága, tudása korántsem hagy semmi kivetnivalót magából; sőt, inkább átlagon felülinek mondható.
A probléma: túlféltés, emiatt egy orvos szerint 'túl sok, indokolatlan megjelenés az egészségügyben'; ugyanakkor néhány megjelenés kivételével mindnél volt is eü. probléma, melyre gyógyszereket is felírtak.
Az orvos pszichológiai vizsgálatot kezdeményezett a szerinte indokolatlan és 'túl sok' megjelenés miatt; mely félresiklott egy rosszul kifejezett, és teljesen ki nem fejtett, háttérinformáció hiányos mondatból, amely után a beszélgetést félbeszakította, és lezárta a pszicológus, így ez félreérthető, és kétes maradt.
A hozzáállása alapján nagyon találni is akart valamit; ezért lehet attól tartani, hogy ezt a rosszul sikerült mondatot a negatív oldalán ragadta ki, és így dokumentálta.
Elvehetik így a gyermeket a családból, ha kórház feljelentést tesz?
Persze, hogy elvehetik. Vegyék is el,ha tényleg Münchausen szindrómás az anya. Minél hamarabb!!!
A gyerek érdekében.
#8 nem kell pisztoly. Sokorvos simán ír fel bemondás alapján gyógyszert, pláne a covid óta.
A gyerekorvosnál nem egyszer voltam ennek fültanúja már, hogy telefonon diagnosztizált a doki, és írta a receptet a felhőbe. A gyerekemnek is minden megfázásra automatikusan antibiotikumot ír, én meg ki sem váltom, mert egy kis orrfolyás, meg napi 2 köhögés nem indok az antibiotikumra.
A háziorvosnál is előfordul, hogy az orvos nem is tud róla, mi van a pácienssel, mert a receptírással az asszisztens foglalkozik, ő meg kb bármit felír, amit a páciens kér. Így lett sógornőmnek többféle vérhígítója, meg ötszörös dózisú szívgyógyszere, mint ami kellett volna. Ő csak a gyógyszerei nevét adta le, a dózist nem, az assz. meg kiírta, amit gondolt. Aztán amikor rosszul lett, kiderült, hogy 30 mg helyett 150-et vett be. A vérhígítónál meg gyógyszerváltás volt, és az új mellett a régit is kiírta neki. Ő meg nem figyelt, és be is szedte.
Én dokiból találtam hasonlót, aki mindenhol gyerekben és anyában is problémát látott, mindenki menekült is tőle(anyukás fórumból tudtam meg). Elvittem a gyereket és közölte háziorvosként, hogy bandzsít. Nyilvánvalóan nem, mivel korábban más dokink volt, meg védőnő is, meg semmi. Hozzám is volt pár megjegyzése. Elvittem szemészetre de átjelentkeztünk másik dokihoz, neki nem mondtam meg. Nem bandzsított. Meg volt az "olyan levertnek tűnik".. Persze basszus, 1,5 éves volt istenem.
Amúgy szerintem inkább hipochonder anyuka lehet, van itt ismerős, aki minden hülyeséget észrevesz magán és másokon is, nem is egy.. Egyáltalán nem befolyásol semmit. Meg ha bemész egy anyukás csoportba, mindenki elemzi a gyereke kakijának színét, állagát, darabosságát, orváladékának árnyalatát és az aprócska grízt a testén, vagy ilyen hülyeségek. A korábbi doki szerint a gyerekemnek "acetonos" a lehelete. Tökre nem az, teljesen normális gyereklehellete volt mindig is, semmi eltérés nem volt benne. Másik doki nem így látta. Korábbi doki szerint ekcémás és kevertett szteroidos kenőcsöt neki, de tökre nem az, csak kiszáradt a bőre télen a melegebb fürdőtől, nem is hatott a kréme. Az orvos is csak ember, tessék váltani! Ha már kettő is ilyen, akkor gond lehet, de esélyes, hogy enyhébb. Nem muszáj megtartanod ellenszenves orvost, az is csak "szolgáltató", szabad orvosválasztás van(ha beférsz), de járhatsz magánba is. Nekem volt drogozó doki ismerősöm, nem szentek, nem tévedhetetlenek, pláne nem biztos, hogy "jó emberek".
Amúgy egy homeopatahívó dokihoz is volt szerencsém, szerencsére csak helyettesített, de anyám, az a nő.. Sokfajta furcsa ember van, nem kell egyet értened vele, ha nem vagytok egy hullámhosszon, cseréld le. Annyi mindenben eltérnek, hogy csak na, még szakmailag is, nem csak emberileg. Kérdezd csak meg pl kell-e húzogatni a fitymát vagy sem, úgy összevesznek, hogy csak na.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!