Miért lehet az, ha egy nő nagyon várta a gyerekét és teljes szívéből vágyott rá, de mégsem jött elő belőle az anyai ösztön, azaz szülés óta utál anyának lenni?

Valószínűleg depressziós, de nem tudom biztosra.

Szerencsére nálam ez nem alakult ki. Bizonytalan voltam a második babánál, hogy fogom-e tudni úgy szeretni, mint az elsőt de ezek csak kételyek voltak.

Nekem baby blues volt szerintem. Nem utáltam a babát, csak inkább közömbös voltam. Sírtam minden nap, hogy ez most mi. Mármint indokolatlanul is, és azért mert féltem, hogy mikor lesz vége. Kb egyik napról a másikra jobb lett, úgyhogy a hormonok voltak tutira :)

Utána tudtam meg, hogy ez mennyire gyakori.

Én is ilyen voltam, mindennél jobban vártam a kisfiam, napi 5x megnéztem a kis ruháit tervezgettem miket fogunk csinálni, néztem a képeit.

Aztán szülés után, a kórházban kinéztek, bántottak mert 19 évesen szültem, a családból a testvéreim kibeszéltek, a környezetemben bárhova mentem mondták, hogy rossz anya vagyok, "gyereknek nem való gyerek", megkaptam hogy a párom elfog hagyni engem és megcsal, hogy én csak egy nevelő vagyok mert nincs bevételem. Depressziós lettem, úgy éreztem ez a baba nekem csak fájdalommal jár, jobbat érdemelne nálam. EGY évig minden eggyes nap küzdöttem, hogy teljesen tudjam szeretni a fiam, rendszeresen kellett járnom orvoshoz és rengeteg gyógyszert kellett szednem. Sikerült viszonylag könnyen javítani ezen, azóta ez már csak egy rossz emlék, a gyógyszereket elhagytam, újra önmagam vagyok, mindennél jobban szeretem a kisfiam, nagyon jó a kapcsolatunk.