Ha ti irigységet éreztek a terhes nőkkel szemben, bűnösnek érzitek magatokat, vagy hagyjátok, hogy megéljétek az érzéseket?

“ ugyanakkor az, hogy idősebben szülsz és kötsz házasságot korán sem biztosíték arra, hogy nem hagynak el x év múlva”

Ebben igazad van, viszont statisztikailag nagyobb esélyem van arra, hogy nem leszek egyedülálló anya. Egyszerűen több élettapasztalata van az embernek 36 évesen, mint 24. Másfélszer annyi legalább. De a felnőtt létben 3szor annyi. Ezeket semmivel sem tudod pótolni. A gyerekvállalásnál nem csak anyagi feltételei kéne hogy legyenek. Az önismeret fejlesztését meg nem véletlenül mondom, hogy szükséges. És a kellően mély önismeret megszerzése is hosszú évek munkája.

Nem vagyunk egyformák, ahogy látom.

Én nem foglalkozom túlzottan azzal, hogy ki terhes és ki nem. De inkább sajnálom őket, irigyelni semmiképp. :D

Úgy lendülök túl ezen, hogy eltöltök egy délutánt kisgyerekes ismerősök társaságában, és hamar rájövök, hogy ez az élet nem nekem való.

Most 26 éves vagyok, kb. 1 éve október körül rám jött egy elég erős kapunyitási pánik. Akkor sem volt párom, most sincs. Viszont körülöttem szinte minden fiatal kolléga (nő is, férfi is) komoly kapcsolatban élt, a munkán kívül más téma sem volt, mint hogy eljegyzések, esküvőt terveztek, ezután unokatesóm is bejelentette, hogy apa lesz, majd egy másik unokatesómnak volt esküvője... egyedül a legjobb barátnőm esküvőjének tudtam örülni, hiszen vele 10 éve elválaszthatatlanok vagyunk, én voltam a tanúja.

De egyszerűen besokalltam attól, hogy velem szinte semmi sem történik, pedig én is szerettem volna fiatal feleség és anya lenni. :(

Úgyhogy depressziós lettem és csak pszichológus tudott nekem segíteni.

Egyrészt rájöttem, hogy nagyon nem akarok 1-2 évnél tovább maradni a jelenlegi munkahelyemen, hiába nem találok a környéken ilyen fizetéssel állást. Másrészt sikerült "elgyászolnom", hogy a házasság, anyaság marad a 30-as éveimre, mert az élet ilyen, én nem találtam meg még azt az embert, akivel ez működne.

Szeptemberben új képzést kezdek, mert nem valószínű, hogy a diplomámmal akarok dolgozni, úgyhogy jó pár évig le is leszek foglalva.

Próbálom élni az életem, eljárok táncolni, ilyen-olyan társas programokra, hátha rám talál a szerelem, de már nem vagyok görcsös.

Nemrég egy általam kedvelt kolléganőm is bejelentette, hogy babája lesz, őszintén tudtam vele örülni.

De tényleg kellett ehhez a pszichológusom, plusz az, hogy belássam, nem mindenkinek olyan rózsaszín regényes az élete, sokan szintén szinglik, és annak ellenére, hogy nincs párom, nagyon szerencsés az életem. Egyedül munkahelyet kell váltanom, azt is a pszichológus értette meg velem, hogy nem velem van a baj, ha nem tudok alkalmazkodni a benti helyzethez.