Mit csináljunk, ha az óvónő ebéd után hazaküldené a gyerekünket, mondván, hogy én "úgyis itthon vagyok a kicsivel"? Nem érzi ezt túlzásnak?
3 éves a lányunk, szeptemberben kezdte az ovit.
A beszoktatás nagyon könnyen ment, bent sincs vele probléma, nincs rá panasz, tehát nem arról van szó, hogy szabadulnának a rossz gyerektől. Ennek ellenére a csoport két óvónőjéből az egyik folyamatosan problémázik, hogy miért alszik ott, ebéd után is elhozhatnám, hiszen én itthon vagyok... De olyat is megjegyzett már a gyereknek decemberben, mikor küldtem be két nagy szatyor karácsonyi díszt, hogy még jó, hogy anya ezeket otthon kiválogatta, úgysem csinál mást, csak lógatja a lábát (ismerős anyuka füle hallatára, utána nem is tagadta, csak szépíteni próbálta, mikor megkérdeztem, ez hogy is volt).
Van itthon egy 10 hónaposom, mellette dolgozom is (hol home office, hol nem, változó). Szóval lábat lógatni pont nincs időm, de ezt már neki is elmagyaráztam. Azzal jön, hogy péntekenként is megoldjuk, hogy ne aludjon itt, miért nem lehet a hét többi napján is, a gyereknek is jobb lenne. Péntekenként anyukám megy érte, aki délben végez a munkahelyén. Utána unokázik, néha szüleimnél is alszik a lányunk olyankor. De a hét többi napján ő is dolgozik 4-ig minimum, meg nem is akarnám megkérni, hogy minden délutánját tegye szabaddá miattunk...
Nem akarok feszültséget kelteni, de erősen gondolkodom azon, hogy beszélek az intézményvezetővel, esetleg egyenesen a fenntartóval. A legegyszerűbb az óvodaváltás lenne, de ezt több okból sem szeretnénk még meglépni. Nagyon jó óvoda, közel is van, a lányunk jól érzi magát, barátnői is vannak már. Tudom, hogy egy ovis barátság általában nem örökre szól, de örülök, hogy beilleszkedett, nem venném ki a megszokott közegéből, környezetéből azonnal.
Dünnyögjön, ha akar, én meg megvonnám a vállam.
Mennyi idős?
Anyukám mesélte, hogy régen, ha otthon volt anyuka a kistesóval, akkor be sem vették a gyereket az oviba. Ez a berögződés még sok óvónőnél ott van a mai napig.
Amúgy az óvoda kötelező, bár csak délelőtt, ebéd után már el lehet hozni őket akár nagycsoportban is.
De úgy látszik ennek az óvónőnek nem esett le, hogy te home office-ban DOLGOZOL. Sokan vannak így, el sem tudják képzelni, hogyha home office-ban dolgozol, akkor hogyhogy mellette nem főzöl-mosol-takarítasz, meg látod el a gyerekeket. Pedig nyilván a munka akkor is munka, ha otthonról végzed. Én is így dolgozom, és nem tudnám csinálni, ha itt ugrálna mellettem 2 gyerek.
Amúgy neked az a nő senki, nem rokonod, nem barátnőd. Hát ha beszólogat, akkor hadd tegye. A gyerek meg bent marad egész nap, és kész.
Szerintem is beszèlj az intèzmènyvezetővel, kissè túllèpi a hatáskörèt...
Nincs joga ilyen cèlzásokat tenni...
Nincs joga megmondani, hogy mikor vidd haza a gyereked, ő ott egy alkalmazott, aki úgy látszik, hogy nem akarja elvégezni a dolgát, mert neki nyilván könnyebb lenne, ha kevesebb gyerek lenne és "lógathatná a lábát". Mond meg neki, hogy lehet más munkakört keresni, nem kötelező ott dolgozni. Addig van ott a gyerek, ameddig te akarod.
Határozottan mond meg neki, hogy nem tudod elhozni előbb. Viszont ha továbbra is szenvedne, akkor már én is felkeresném a felettesét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!