Előfordult, hogy úgy érezted, hogy eléggé elszúrtad a gyereknevelést? Mikor/ hány éves korában, milyen dolgok miatt gondoltad ezt? Innentől kezdve tudtál még bármit javítani a helyzeten? Volt, hogy rájöttél- néhány dolgot másképp kellett volna?

Én annyira ut@ltam a sulit annó, hogy sajnáltam szegényeket, hogy járniuk kell, nem is baszogattam őket meg is lett az eredménye.

A kicsinél erre majd figyelek, hogy ne szenvedjek neki

Az enyém 5 múlt. Baromira lecar mindent, ami épp nem az ő komfortérzetét javítja. Itthon haldoklunk az apjával, az általa hazahozott óvodai vírustól, 2 percenként magyarázom neki, hogy miért kellene elfogadnia hogy pillanatnyilag élni is alig van kedvem, nemhogy macskát játszani, kutyát vagy épp oroszlánt:D Napjában 1000x érzem azt ,hogy ezt a gyereket én úgy elrontottam...:D

Én nagyon nem akartam olyan lenni, mint anyu.Imádom anyumat amúgy, de ő olyan hangosan nevelő típus volt.Most a minap épp az én gyerekem mondta, hogy én egyfolytában kiabálok..valahol igaza van.De mikor x nem hallja meg a szép szót már belefáradok a szép kérésbe és igen kiabálok.Ezen most még szerintem lehet változtatni.

Amire meg büszke vagyok, hogy igényli az esti lefekvés utáni eszmecserét a napi történésekről.Ha nincs akkor azért reklamál. Szerintem ez jó, mert azt mutatja hogy el szeretné mindenképp mondani a problémáit, gondolatait.

Aprilisban lesz 4 éves.

Visszabeszél, szemtelen, nem fogad szót. Ha kérek valamit, kiröhög

Ennek oka, hogy hiába van apja, hiaba van velünk, mármint úgy értem hogy nem váltunk el vagy ilyesmi, ő nagyon keveset van vele. A bevelés 95%ban rám marad. Nekem a gyerekkoromban rengeteg trauma volt. Ezert ugy akartam nevelni, ahogy én szerettem volna ha neveltek volna. Nem jött össze.