Egyedül maradtam a problémáimmal és a gyerekemmel, mit tegyek?

Pszichológus mit mond?

Lehet pszichiáter is kellene.

A környezet egyszerüen nem tud ezzel mit kezdeni, inkább támadnak.

Sajnálom, hogy nincs támaszod.

Igazából szerintem neked kell össze szedned magad.

Tudod hogy van probléma ez már mindenképp jó

Szedd össze magad, és mozdulj ki.

Én ugyanebben a helyzetben voltam.

Ráadásul pánikbetegség is társult hozzá.

Be beszéltem magamnak az agydaganattól kezdve mindent , orvoshoz mentem, frontint írt fel nekem.

Ordítottam és sírtam ha a párom dolgozni ment. 1 hónapig nem is ment munkába mert attól félt hogy bántom a gyerekünket.

Én sem éreztem kötődést.

Anyukám mikor nálunk volt látogatóban, hatalmas veszekedést csinált és fel is pofozott hogy térjek végre észhez, azt mondta elviszi a gyerekem ha nem szedem össze magam.

Aztán a párom pszichológushoz vitt.

2 alkalmat voltam nála, de semmi újat nem mondott, ép ésszel én is tudtam mi a bajom és mit kéne tennem csak akaratom nem volt. Ezért nem is mentem többet

Megeroltettem magam és kimentem sétálni a fiammal délelőtt és délután is. Ha akartam ha nem.

Ki kellett mozdulnom.

Majd a védőnő segítségét kértem hogy mutasson be / adja meg 1-2anyuka elérhetőségét akik szintén nem nagyon tudnak kivel beszélgetni,nem nagyon van társaságuk.

Rajta keresztül ismertem meg 2 anyukát akikkel rengeteget jártunk ki együtt sétálni és nagyon jól össze barátkoztunk

Aztán elkezdtem baba mama jógára járni.

Én nagyon introvertált vagyok, de muszáj volt megerőltetnem magam , hogy kitudjak mozdulni, és legyen kontaktom anyukakkal és gyerekekkel is mert a tűzzel játszottam. Éreztem hogy elkezdett tönkre menni a kapcsolatom a párommal is.

Tudom hogy nagyon nehéz, de szedd össze magad.

Mozdulj ki , sétálni, keress baba mama klubbokat, programokat,kérd a védőnő segítségét.

A kisfiam iránti kötődés kB 10 hónapos korában jött el nekem amikor már nagyon közlékeny volt és éreztem hogy figyel rám , van köztünk normális kontakt stb.

Minden rendben lesz

Tudom min mész keresztül

Sajnos akiknek ilyesmiben nem volt része azok nem fogják megérteni.

De hidd el ők is csak azt szeretnék ha össze szednéd magad.

És az egyetlen ember aki neked segíteni tud az te saját magad vagy.

Nem várhatod mástól.

Tedd meg a gyermeked , a családod és a párod érdekében hogy igenis össze szeded magad .

Nagyon nehéz úgy feldolgozni, hogy igazán azt sem tudod megfogalmazni, hogy mit kellene feldolgozni és közben bűntudatod van, mert mindenkinek jól megy látszólag ez az anyaság dolog, csak neked nem. A friss apák nem tudnak mit kezdeni ezzel, nem láttak még ilyet, téged sem látott így, ezért ne haragudj rá.

Nekem az segített rengeteget, hogy rá mertem kérdezni gyerekes ismerősöknél, hogy hogy bírják? És sokan elmondták őszintén, hogy sokszor nagyon sz*rul. 2-3 kisbabás ismerős is van, akikkel egy időben szültünk szinte, velük értjük meg ilyen szempontból a legjobban egymást. Amikor rájöttem, hogy nem vagyok hülye, nem kell ostoroznom magam az érzéseim miatt, hiszen sokán átmegyünk ezen, akkor jutottam el odáig fejben, hogy tulajdonképpen minden rendben van. Most is sokszor nagyon nehéz, de már közelsem érzem annyira nyomorultul magam, mint az első 2 hónapban.

Igyekszek én időt csinálni, hogy egy kicsit visszaszerezzem a gyerek előtti énem és igyekszem őt integrálni szép lassan a saját rendszerembe, nem én alkalmazkodom hozzá mindenben. Mivel mégcsak fél éves ez azért még nagyon kezdetleges, de küzdök. :D

Szóval én azt tudom mondani, hogy a legnagyobb segítség (nekem) a sorstársak keresése és az őszinte beszélgetések a nehézségekről. Több olyan társaság kéne, ahol ilyen van akár vezetett beszélgetések, baba-mama események. Nagyon sokat segítene szerintem a friss anyukák lelkének.

Pszichiáter és vsz antidepresszáns kellene, ez túl van a "szedd össze magad" kategórián.

A férjeddel is beszélhet a pszichiáter, tájèkoztassa, hogy beteg vagy. Vsz a saját tehetetlensége miatt feszül amúgy ő is.

Először is én ebben a korszakban szintén nem kötődtem,hisz csak egy tejcsárda voltam,de elláttam a gyereket és ki voltam készülve az alvatlanság miatt. Ez a része teljesen normális,ahogy a hormontúltenhés miatt a baby blues is,viszont ez tényleg kezd átmenni szülés utáni depresszióba,amin nem segít a családod hozzáállása.

Férjednek innen üzenem,hogy a rázas nem segítség, néha csak pár óra vegye át a babát anyukától és látni fogja a változást ha anyuka alhat vagy vehet egy fürdőt,járjanak el együtt babával programozni és vigye el a nejét pszichológushoz és ezerrel támogassa, ne pedig rázza mint egy kamasz...

Szóval a férjed hozzáállása is gáz és neked is kéne segítséget keresned én a momz appon keresztül kerestem anyukákat és ott találtam egy jó barátot akivel együtt babakocsizunk,ez sokat segít. Ha pedig néha egy órára nem babazol máris jobb lesz.

Őszintén sajnàlom, de túl sok jót nem jósolok neked azok után hogy a férjed MEGRÀNGAT. Ez borzasztó. Nem tudom a helyedben hogy lennék képes ezek után szóbaàllni vele, de elsősorban vele kellene megértetned, hogy problémàd van, mert ha ő ekkora paraszt akkor az életben nem làbalsz ki ebből.

Ha egy anya rossz paszban van és nem tudja hozni azt ami a nagykönyvben elő van írva bőven sok a tàrsadalmi nyomàs és itélkezés, az pláne nem hiànyzik hogy az emberre a sajàt legközvetlenebb családtagjai tàmadjanak rà, akàr szóban akár màshogy.

Sajnàlom de jàrhatsz te orvosról orvosra ha a saját otthonodban a saját családodtól nem kapsz tàmogatàst, vrszett fejsze nyele.

Az első gyereknél én is komoly depresszióba estem, segítséget nem kértem mert akiknek beszéltem a legelején családonbelül róla azok mind nekem estek. Túl jó dolgom van, régen nem voltak ilyenek stb.

A férjem is lehurrogott, hogy én milyen vagyok. Eredmény: sosem alakult ki az a szülő-gyerek kötödés aminek kellett volna, pedig már 6 éves. Ellátom, játszom vele, megveszek mindent amit akar... és nem éreztetem vele de szeretet nem érzek.

Egyébként elváltam azóta, és még a saját okoskodó rokonaimmal sem tartom a kapcsolatot 3 éve.