Más is van úgy, hogy a gyereke semmi szeretetet nem mutat iránta?
Az első gyermekem 14 éves, és borzasztó a viszonyunk, pedig az első perctől fogva imádtam. Emlékszem a napra, amikor az első terhességi teszt megmutatta, hogy létezik, olyan volt, mint egy áldás, egy ajándék, minden megváltozott akkor bennem, olyan volt, mintha kisütött volna a nap felettem. Emlékszem, milyen harmonikus szimbiózisban léteztünk együtt az első években, imádtam az anyja lenni, és nagyszerűnek láttam őt. Nem voltam tökéletes szülő, nagyon fiatal voltam még, és ma már sokmindent másképp csinálnék, lazább lennék sok tekintetben, más dolgokban meg következetesebb, de azért annyira szörnyű sem voltam. Boldogok voltunk. Aztán ahogy nőtt, kezdett egyre agresszívebb lenni, ovis kor végére már voltak szörnyű pillanatok, de igazán 8-9 éves korában robbant be a szörnyeteg énje. Évek óta alig van egy kedves szava hozzám, mindenért morog, mérges, dühös, korábban fizikailag is, ma már csak verbálisan agresszív, önző, lusta, semmire sem lehet megkérni, és nulla mértékben van tekintettel rám. A másik két gyerekem tele van kedves gesztusokkal, kifejezik a szeretetüket, gondoskodóak, együttérzőek, teljesen másképp viselkednek. A nagylányommal a puszta hétköznapi interakciók is borzasztóak. És én is dühös leszek, amikor ilyen sggfej módon beszél. Mostanában legszívesebben a földhöz vágnék dolgokat, csak vegye már észre magát! Így egyszerűen nem beszélhet egy ember a másikkal! Soha, sehol! Annyira rettenetesen fáj. Úgy érzem semmi szeretet, jó érzés nincs benne irántam. Egyszerűen nem értem, hogy jutottunk ide azzal a lénnyel, aki maga a tiszta öröm volt számomra egykor. Én a mai napig imádom, de úgy érzem, kígyót melengetek, egy szörnyeteget nevelek. Életem legklasszabb élmenyéből a legszörnyűbb dolog lett ő az életemben. Legutóbb, amikor úgy beszélt velem, mint egy darab kakival, megkértem, hogy ne vegyen részt a szülinapomon, nem akarom őt látni és ezt hallgatni, és nem akarom, hogy a bunkózásával és mérgelődésével mindenkinek elrontsa a kedvét. Biztos fáj neki, amikor ezt mondom, de egyszerűen nem bírom elviselni, amikor ilyen, egy csomót sírok miatta, amikor nem lát, néha legszívesebben megszűnnék létezni. Szerencsére a másik két gyerekem és a férjem meleg, szeretetteljes közeget alkotnak körülöttem, miattuk érdemes élni, de a legnagyobbam teljesen kikészít, ha csak ő lenne, élni se lenne kedvem már rég.
Sokkal könnyebb lenne letojni a szörnyűségeit, ha nem szeretném, de sajnos szeretem, pont úgy, mint a testvéreit, ezért nem tudok szabadulni tőle és hátat fordítani neki, pedig a saját mentális és érzelmi önvédelmem érdekében ez lenne a racionális.
Érzett már más is így? Nem hiszem, hogy csak a tinikor hullámvölgye volna ez. Én tartok tőle, hogy nem múlik el. Szerintem még pár évig kínoz, aztán elköltözik, és örökre elromlottak maradnak a dolgok vele, és örökké fájni fog.
Más járt már hasonló cipőben?
válasza:9-es, és oké, anyuka elmegy pszichológushoz, és szerinted ott mi fog történni?
Most őszintén kérdezem.
válasza: válasza: válasza:Miért lenne már pszichopata? Nagyszülőkkel, tanárokkal, barátokkal normális!
Nekem a kérdező ömlengéséből egyáltalán nem az jött le, hogy hú, de nagyon szeretné. Inkább az, hogy addig szerette, amíg olyan volt, amilyennek képzeli. Tehetetlen, személyiség nélküli kisbaba. Érdekes, már ovis kor végére jöttek a szörnyű pillanatok! 6 éves gyerekről beszélünk! Közben gondolom, megszületett a 2 minta gyerek, akiket lehet szeretni. Pont olyan, mint az én anyám (aki mentális beteg amúgy). Kötelezné a gyereket a szeretetre, azt hiszi, alanyi jogon jár neki, mert ő az ANYA. Hát, ez nem így működik.
Az egész leírás egy mártírkodás. "A hétköznapi interakciók is borzasztóak, "lénnyel", "szörnyeteget nevelek", "legszörnyűbb dolog lett az életemben". Persze, pont így beszélünk valakiről, akit szeretünk. A belem kifordult, amikor olvastam, ahogy a gyerekéről ír. Igen, lehet, hogy a gyerek tényleg nehéz természetű. Van olyan ember, gyerek is, akit nagyon nehéz szeretni, még az anyjának is. Nincs ezzel gond, de akkor vállalja fel, ne hazudja, hogy szereti, se másoknak, se magának. Ha pedig azt teszi, akkor ne csodálkozzon, ha a gyereke átlát rajta, mert nem elég hülye ahhoz, hogy bevegye. Főleg, hogy többször is említésre került, hogy bezzeg a 2 testvére. A gyerek pontosan érzi, hogy nem szeretik, és úgy is viselkedik, hogy megfeleljen a róla alkotott képnek. Valószínűleg nem az anyára ütött, nem megy neki a képmutatás, vele ellentétben ő úgy viselkedik, ahogy érez.
válasza:Hát hogy a viharba ne került volna szóba? Rengeteget beszéltem róla, a gyerekpszichológushoz is jártam tanácsadásra.
Ha tudnátok, hányszor ostoroztam magam, hogy biztos én rontottam el, biztosan nem szerettem jól őt, biztosan nem adtam meg neki, amire szüksége lett volna! De ha el is rontottam, nem tudom meg nem történtté tenni, ezzel a múlttal kell továbbmenni valahogy, gyógyítva, építkezve, és pont ez nem megy, annyiféleképpen bánt, hogy ezt már képtelen vagyok tolerálni, elviselni. Tudom, hogy erős kifejezéseket használtam rá, de aktívan bántalmazva érzem magam az otthonomban, és ebben a helyzetben a szeretetem annyiban tud megnyilvánulni, hogy nem futok ki a világból, és minden nap újra és újra esélyt adok, és erőt veszek magamon, hogy legalább megpróbáljam ma jobban csinálni. Higyjétek el, állati nehéz, és igenis baromira szeretni kell ehhez. Igen, vannak, akiket nehéz szeretni, és ő ilyen, nehéz és fájdalmas dolog szeretni őt. De ettől nem lesz képmutatás az egész, pont ettől valódi. Egy kedves, simulékony gyereket könnyű szeretni, de ettől az nem igazibb szeretet. Csak kellemesebb.
És az a helyzet, hogy ha a szeretet nem is, de az, hogy az emberek normálisan bánjanak egymással, az igenis alanyi jogon jár. Mindenkinek. Idegennek, csecsemőnek, menekültnek, demensnek, idősnek, pszichiatriai betegnek, mindenkinek. Gyereknek és szülőnek is. Igenis alanyi jogon jár, hogy ne úgy beszéljen velem a gyerekem, mintha egy darab kaki volnék.
válasza: válasza:Azt nem tudjuk, hogy mennyit ostoroztad magad miatta, hogy mit ronthattál el, mert itt végig a gyereket szidod, magadról egy szót se írtál.
Nem is azt kérdezed, hogy mit tehetnél TE, hogy jobb legyen a kapcsolatotok, hanem sorstársakat keresel, akit szintén utal a gyereke, hogy együtt sajnálhassátok magatokat. Ettől nem fog jobban szeretni, csak szólok.
Mivel másokkal jól kijön, vannak barátai, biztos lehet szeretni. Ők biztosan tudják, hogy mi baja van veled.
Írtam, én is hasonló vagyok, csak már felnőtt. Érdekes, rengeteg barátom van, mindenhol máshol szeretnék, soha senkivel nem beszélek bunkón. El se hinnék, hogy én akar fel tudom emelni a hangom, ha anyám mondaná, mert annyira nyugodt, kiegyensúlyozott ember vagyok. Na, anyámmal nem. És mit gondol erről ő? Hát, persze, a barátaim engem "védenek", mert mit adok elő róla? Na, vajon mit? Nyilván, akikkel bizalmi kapcsolatban vagyok, elmondom, ha valami sérelem ér, akár anyám felől.(Nem most felnőttként, mert már minimálisra szorítottam vele a kapcsolattartást.) Egy okot mondj, miért hazudnék róla a barátaimnak, a páromnak stb.? Azért mondom azt, hogy nem bírom az anyám, mert ilyen, vagy olyan, így, vagy úgy viselkedik, mert az úgy van. Mivel ez az igazság, ezt ő is tudja. Ha valóban az lenne a cél, hogy jó legyen a kapcsolat, akkor azon változtatna. Ezt te is megteheted. Ha a nagyszülőkkel jóban van, akkor ők biztosan tudják, mi baja van veled. Hogy nem jutott még el hozzád az infó? Valószínűleg nem akartad, mert az nem is igaz, te tökéletes vagy.
#15
válasza:Már nem azért, de hogy lehet egy gyerekre azt mondani, hogy pszichopata?
Meg miért kell az anyát hibáztatni, hogy elkényeztetted, nem szereted és a többi?
Egy gyerek viselkedését sok minden befolyásolja nem csak az anya. A testvérek, a barátok hiánya, a rossz baráti kör, az iskola (abban szerzett sérelmek), és sorolhatnám…
Kedves kérdező, ne hibáztasd magadat. Én biztos vagyok benne, hogy te minden szeretetet és törődést megadtál és adsz amit csak tudsz. Ha nem szeretné a gyerekét, nem lenne bűntudata, hogy így érez, nem bántaná a gyerek viselkedése. Itt valami más van a háttérben. Lehet a gyerek tényleg szeretethiányos (vannak akik sokkal több szeretetet igényelnek mint az átlag emberek) , vagy rajtad vezeti le az iskolai gondjait akár. Megoldás kapcsán én is próbálnék türelmes lenni, lenyelni a békát. Ami nem igazságos, én is anya vagyok igaz, nekem még fiatalabb a gyerekem, de ha szarként bánna velem én is így éreznék. A szart viszonozd szeretettel (ne azt add neki amit ő neked). Segíthet közös program, beszélgetés (minden nap mondjuk egy fél órát, órát semmi telefon és csak ketten), a sport is jó ötlet lehet amit a 16-os írt. A legtöbb ez amit tehetsz, majd jobb lesz idővel. Viszont semmiképpen se ostorozd magadat mert az se neked se a gyereknek nem tesz jót.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!