Anyukák! Ti hogy tudtátok elfogadni azt, hogy a szülés (ek) és a szoptatás (ok) után megváltozott a testetek?

Ha úgy nézem, nekem nem volt mit siratni, mert tökre nem volt jó alakom... Persze ettől még van, ami bánt: a visszerek. Az is igen ronda tud lenni :(. 3. babát várom, és az utóbbi gátmetszés helye változott meg úgy, hogy sírtam, mikor megláttam. Reménykedem, hogy majd ezúttal sikerül szèpen összevarrni és tudok is rá vigyázni, hogy ne csússzon szét a cérna... A hasam puhább volt, mint azelőtt, de legalább nem repedt szét a bőröm, ami kész csoda egy 4 kilós bébi után, és úgy tűnik a jelenlegi sem lesz sokkal kisebb, uh még nem kiabálom el. A cicik... most néznek ki jobban, mint újkorukban, de ez eddig minden terhesség alatt így volt. De sajnos arra is emlékszem milyen lett a szoptatàs befejezése után. Szóval, ha lesz annyi fölös pénzem, akkor csináltatok velük vmit, az biztos. Szerencsére a férjem tènyleg az a fajta, aki a tökéletlenségekkel együtt is ugyanolyan vagy még lelkesebb, mint előtte. Ez nagyon sokat számít! Ha nekiállna kritizálni, biztos nagyon magamba zuhannék.

Ezer éves kérdésre minek válaszoltok?

A második babám után nagyon jól néztem ki a többi ember szerint, mondván volt rajtam egy kis hús, de már megint legebültem ez van. A férjem cseszeget, hogy anorex vagyok egyek egyek egyek, de ha egyszer nem kell... Ha eszek fáj a hasam nekem ezt dobta a gép, kész elfogadom. A bőrön szép, a mellem nem lóg mert nincs.

:-D Gondolom a probléma azóta sem változott...egy örök, időtlen téma :-D