Anyukák! Ti hogy tudtátok elfogadni azt, hogy a szülés (ek) és a szoptatás (ok) után megváltozott a testetek?
Most nem elsősorban a súlyfeleslegre gondolok.
2 gyereket szültem és összesen 21 hónapig szoptattam.
Engem pl. a legjobban a mellem megereszkedése és puhasága zavar, régen olyan szép, formás kis cicim volt, most meg lóg egy kicsit, löttyedt és ráadásul a mellbimbóm is nagyobb. A hasam is zavar, nem is az a kis úszógumi leginkább, hanem hogy csíkos és az is löttyedt.
És ezeken a dolgokon semmi sem segít, semmilyen fogyókúra, edzés, "csodaszerek".
Az első szülésem után 1 évig heti 3-4 alkalommal aerobicoztam, tök jó izmos lettem, de a hasam akkor sem lett feszesebb. Ha leültem, tök hurkás volt. Az oktató is szült már és neki is "lógott" ha pl. lehajolt, pedig egy gramm zsír sem volt rajta.
Hogy lehet ezt feldolgozni, ha fel lehet egyáltalán?





nekem jobb alakom lett mint elötte hála istennek! Nem lettem csíkos sem, a bör sem ereszkedett meg. Simán megyek strandra is, senki nem mondja meg, hogy szültem:)) szerencsés alkat vagyok, de biztos nagyon idegesítene ha maradt volna felesleg rajtam. Én ahhoz még túl fiatal vagyok, hogy megcsúnyuljak... ha nem lennék ilyen alapból, biztos plasztikáztatnék. Mert azért nem csak nekem, a férjemnek sem mindegy hogy néz ki a felesége.
22/L
Köszi a válaszokat mindenkinek, az utolsónak meg külön óriási köszönet, hogy idejött hencegni az állítólag tökéletes alakjával és a beszólása is nagyon hiányzott a szerinte pár plusz kiló miatti megcsúnyulásról...
Nem értem, hogy minek válaszol az, akire nem vonatkozik a kérdés?? Nem vagyok (vagyunk) már így is elég depisek a megváltozott alakunktól, erre még rátesz egy lapáttal ezzel: "biztos nagyon idegesítene ha maradt volna felesleg rajtam. Én ahhoz még túl fiatal vagyok, hogy megcsúnyuljak... ha nem lennék ilyen alapból, biztos plasztikáztatnék. Mert azért nem csak nekem, a férjemnek sem mindegy hogy néz ki a felesége."
Mintha már egyből egy bányarém lenne az, aki egy kicsit megváltozott a szülés(ek) után...
Vagy csak én vagyok depis és hiperérzékeny... :)
Bocsi a kifakadásomért! :)










Szia!
Két gyerekem van. Én amivel nem tudok megbarátkozni az a mellem, a gyerekek előtt szép volt, most meg olyan mint a keltteszta, és ha megnézem a tükörben, akkor elkeseredem! A második szülés után a hasam rancos lett, amit tornaval sikerült korrigálni! Ha lenne ra pénzem megcsinaltatnam a mellem, de egyenlőre nincs!
Tudom, h el kéne fogadni,h ilyen és kész, de amikor a bikiniben a szivacs tartja szépen, régen pedig simán is szépen nézett ki, akkor azért el tudok keseredni!















Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!