Akinek nehéz, rossz magatartású gyereke nagyobb lett és javult a viselkedése?

A gyerekkorban elkövetett csínytevések nem róhatók fel. Különféle fejlődési szakaszokban változó a gyereknek a környezetéhez való viszonya, magatartása, rajta kívül álló okok miatt, vagy az adottságai okán bekövetkező reakciói miatt. Főleg a születésétől kezdve a gondoskodás milyensége vagy hiány, szülői minta, stb okán.

Mire felnőtté válik, kialakul az értékrendje, a személyisége. Akkor már a család is mosolyogva anekdotázik egy-egy botláson.

Egészséges lelkületű családban nem róják fel, hogy nem etted meg a spenótot, hisztiztél a kisautóért, intőt kaptál, kettes voltál matekból, titokban cigiztél első gimiben, harmadikban az őszi almaszedéskor életedben először berúgtál a Varga-tanyán a murcitól, elszeretted a haverod menyasszonyát…. Stb.

Ha a végeredmény egy önmagáért és a szeretteiért felelősséget vállaló, értelmes életet élő, a saját egzisztenciáját megteremtő, bölcs férfi, akkor mi a fenének kellene felemlegetni a múltban elkövetett hibáit?!

Mondjuk nevelni kéne azt a gyereket, nem pedig arra várni, hogy majd valami csoda történik. Nem fog, ha most nem neveled semmire, majd nézheted, hogy 15 évesen kést szorít a torkodhoz, ha nem tetszik neki valami.

Van egy varázsszó: NEM. Hozzánk is sok átokrossz gyerek jött már, a szüleim határozottan megmondták, hogy mit nem szabad és láss csodát, mindegyik kölyök szót fogadott.

Nekem a ( velem egykorú mostoha) húgom volt nagyon rossz magatartású. Kicsiként (5 évesen) kerültünk össze, egy oviba jártunk. Vele már ott is mindig baj volt, verekedés, visszabeszélés… az iskolában pedig még rosszabb lett mivel ott már huzamosabb ideig egy helyben is kellett (volna) ülni. Ott is rendszeresen verekedett fiúkkal, lányokkal, terrorizálta a kisebbeket de még a nagyobbakat is, dobálta az ebédet, dobálta a székeket, rendszeresen kiküldték óráról, tele volt intőkkel, családi légkörben is bosszantó volt a jelenléte, mindig vele volt a baj, imádta generálni a feszültséget. Folyamatosan hordva volt pszichológushoz.

Mostanra jócskán felnőttünk, 30 évesek vagyunk, még mindig látom a szemében a pillanatot amikor legszívesebben asztalt borítana, de megtanult viselkedni. Olyan középiskola kezdete volt amikor már nem voltak vele problémák, de szerintem ez annak is köszönhető, hogy az új társaság pl nem cukkolta, mert azok nem tudták, hogy gyorsan begurul, így ő is jobban tudta kezelni saját magát és idővel már nem felvenni a piszkálódást.

Azt nem mondanám, hogy tagadja vagy nem emlékszik, inkább a mindenki más volt a hülye meg a rossz ő pedig csak a körülmények áldozata féle tagadást alkalmazza.

Lehet nála ez a más szemében a szálkát is… nekem az anyám ilyen, szörnyen bosszantó tud lenne amikor valamiről úgy beszél mintha ő nem ugyan azt csinálta volna pár héttel/hónappal vagy évvel ezelőtt.

Pl. nemrég szültem én és egy barátnőm is, akivel ő is szokott beszélgetni. Anyám nem dolgozik, otthon van eltartottként 25 éve. 5 percre laknak autóval. Kb délben kértem, hogy jöjjön át segíteni este az első fürdetésben, majd közölte hogy ő most vásárolni van nem ér rá, majd holnap. Aztán elmesélte, hogy barátnőm miután szült evett volna gulyáslevest és az anyja nem vitt neki hát milyen anya az ilyen, ő azonnal rohant volna a világ végéről is a levessel. Én meg csak néztem hogy aha…

Meg folyton hangoztatja ahol születik több gyerek, hogy majd aztán apuka jól lelép, amikor ő pl engem simán otthagyott apámnak 4 évesen és lelépett az új emberhez és onnantól apu nevelt.

Úgyhogy ez ilyen maradandó dolog is lehet…

Ezek a viselkedések előre vetítik a felnőttkori trógerséget.

Én még nem láttam olyat, hogy állati szinten viselkedő gyerekből normális felnőtt lett volna.

Nem a spenót kiköpésére gondolok.

Az, hogy a saját (korábbi) viselkedését nem tudja objektíven látni, elég általános jelenség embereknél.

Sőt, az meg megint pszichológia, hogy ami magunkban, akár csak tudatalatt is zavar vagy szégyelljük, ha azt a másoknál észleljük, annál inkább beleállunk az illetőbe. Mert magunk helyett másra tudunk haragudni.

"Más szemében a szálkát is meglátja, a sajátjában a gerendát sem."