Egy férfit hogy lehet felkészíteni a gyerekvállalásra? Mit tegyek/mondjak?
Párom egy ideje egyre gyakrabban felhozza a babatémát, vagy hogy "mi lenne, ha...". Ami azért is furcsa, mert 48 éves, korábban sosem akart családot, gyerekeket. Mikor megismerkedtünk, akkor is azt mondta, hogy ő a tipikus agglegény mintapéldája, a munkájának, karrierjének él és annak, hogy szabadidejében élvezze az életet. Voltak kapcsolatai, hosszabbak is, de elmondása szerint sosem érezte a vágyat arra, hogy gyereke legyen. Én ezt annak is betudom, hogy igazi családja sosem volt, a szülei is hasonlóan munkamániásak voltak egész életükben, nem voltak testvérei, nagyszülei vagy más rokonai. Mellé pedig ott volt az is, hogy az anyjával nagyon rossz kapcsolata volt, elmondása szerint az anyja egész gyerekkorában azt éreztette vele, hogy utálja és csak problémát jelent neki... Emiatt is van az, hogy a tanulásba, munkába menekült, sikeres akart lenni és a mai napig vágyik az elismerésre.
Az az igazság, hogy én fiatalabb vagyok nála, 25 éves. Nálam ez a gyerektéma olyasmi, hogy elvagyok a barátnőim babáival, de utána azért örülök a csendnek, meg hogy nem kell 120%-kal figyelnem valakire... Olvasgattam itt a kategóriában mostanában, mielőtt vettem a bátorságot a kérdésemhez. És azt érzem, hogy én a "kényelmesebb anyuka" kategóriába esnék, aki nem érzi, hogy 0-24 a babával kéne lennie, simán vihetnék nagyszülők, barátnők is sétálni, később játszani. Vagy pl. a fizetett segítségekkel is úgy vagyok, hogy nem szükséges rossz, hanem egy nagyon jó lehetőség, hogy pár teendő lekerüljön a vállunkról. Viszont még ezek mellett is azt érzem, hogy egy saját gyerek hatalmas felelősség és még úgy is sok lemondással jár, ha vannak nagyszülők, bébiszitter. Ezért vagyok bizonytalan... A párom azt mondja, hogy 50 felett nem akarna már gyereket. Szóval ez így most elég aktuális nálunk.
Nem tudom, hogyan láthatná, hogy egy kisbabával nehéz minden helyzetben. Mert pl. tegnap is itt voltak a legjobb barátnőm ikrei, 4 éves lányok. Szólt a tv-ben a zene, ugráltak, táncoltak, előtte sütöttünk is, úgyhogy a konyha is szaladt. Hazajött a párom, benézett a nappaliba, aztán ő közölte is, hogy megy el itthonról inkább futni, majd szóljak, ha csend lesz. Ebből és a hasonló dolgokból gondolom azt is, hogy talán nem is akarna igazán gyereket, csak előjött nála az öregedéstől való félelem/kapuzárási pánik.
A leírásod alapján sokkal érettebb vagy 25 évesen mint amilyen én voltam 25 évesen. Fogalmam sem volt mivel jár egy gyerek, sosem volt a közelemben baba vagy nagyobb gyerek.
Így 25 évesen csak az ösztönök kezdtek dolgozni bennem, hogy szeretnék... végül 30 évesen szültem. És mit ne mondjak mocsok nehéz, viszont az is tény hogy a sok nehézség mellett valóban nagy boldogság is. De azért én ezt nem érzem a nap minden pillanatában, mikor épp küzdök vele, mert már 25x szóltam valamiért. Akkor a hajam hullik ki... de aztán egy kedves mondattal az egész nehézséget lesöpri és azt érzem pontosan ott vagyok ahol lennem kell.
Én messze nem láttam ilyen jól át, hogy mi mindenről mondd le az ember egy gyerek kedvéért. Én menet közben edződtem a feladathoz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!