A gyámügy foglalkozna azzal, ha kiderülne, hogy webcam "modell" vagyok otthon?
11!
Mihez képest nehezebb? A vilagon semmit nem tudunk a kerdezorol. Lehet újszülöttel van teljesen egyedül, gyesen. Ugyan mi mást tudna csinalni? Dolgozni nem tud elmenni sehova ellora mellől. Takarítani se viheti magával. A "Te is valami hasonló lehetsz ezek szerint" részt bóknak veszem. Valóban, hasonló voltam én is. Egyedülálló anya, nulla segítséggel. Anyagilag nem voltam ugyan padlón, de lehetett volna jobb is, így én pl bébiszitterre bíztam a gyerekem igen korán és úgy jártam dolgozni, hogy a maximumot kaphassa. Ha nem lett volna erre lehetőségem, nyilván bevallaltam volna mást, hogy a gyerekemet el tudjam tartani
12-es, ez lehet, hogy így van, csak éppen semmi köze a kérdéshez.
Nem, nem veheti el.
Ez legális munka. Semmilyen legális munka elvégzése nem indok arra, hogy elvegyék tőled a gyerekedet, vagy akár csak a gyámügy rád szálljon.
Az viszont teljesen reális feltevés, hogy előbb-utóbb megtudják a gyereked ovis/iskolás társai és azok szülei, lementenek rólad felvételeket, amik körbejárnak a gyereked ismerősei között, vagy pont ezzel zsarolni fognak téged.
Függ attól is, hol élsz. Budapesten sokkal kevésbé érdekel ez bárkit is, ill. ha megtudják rólad, találsz a város másik részén óvodát, iskolát, ahol senki semmit nem tud rólad. Egy kisvárosban előbb-utóbb garantáltan megtudják rólad és mindenki a szájára vesz.
Nem tudom, lehet-e ezt úgy csinálni, hogy nem látszik az arcod. Ha lehet, és te úgy csinálod, nagyjából kiküszöbölöd az esélyét annak, hogy rád ismernek a gyereked társai ill. azok szülei.
"Az viszont teljesen reális feltevés, hogy előbb-utóbb megtudják a gyereked ovis/iskolás társai és azok szülei, lementenek rólad felvételeket, amik körbejárnak a gyereked ismerősei között, vagy pont ezzel zsarolni fognak téged."
Erről nekem mindig az jut eszembe, hogy csak az talál, aki keres. Egy szexuális tartalmú oldal csak úgy azért nem jön szembe az emberrel, arra rá kell keresni. Ha rakeres, akkor igenye van erre. Onnantól a kerdezonek mit kellene szegyellnie? O szolgáltat, méghozzá azt, amit az adott személy igényel, hiszen azért keresett rá, mert adott dologra van szüksége. Semmilyen szolgáltatás nem működik ám, ha nincs rá igény.
Lehet újszülöttel van teljesen egyedül, gyesen. Ugyan mi mást tudna csinalni?
Mondjuk újszülött mellett nem dolgozhat, hacsak nem feketén, mert a gyest is elveszti hat hónapos korig...
én pl bébiszitterre bíztam a gyerekem igen korán és úgy jártam dolgozni, hogy a maximumot kaphassa
Lehet, hogy jobb lett volna egy kicsit kevesebb fizetés, cserébe te vagy vele, nem a fizetett szittyó... De ha szerinted ez a maximum...
17!
Valóban. De nyilván nem huszonezret keresne ezzel q munkaval
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!