Nevezhetem majd a gyerekemet Krémer-nek? A filmekben mindig menő férfiakat hívnak így és lehet így az én gyerekem is menő lenne majd.
Egy ilyen fullos jó pasi volt amúgy és tudom is hogy néz ki, de ha eszembe jut esküszöm megírom. :)
Ilyen magas barna hajú és tuti játszott már más sorozatban is.
Azt hiszem megvan. Nem is jó fiú volt.
Túszul ejtettek egy családot és azt hiszem ott volt a fő bűnöző Krémer. Az a sorozat amikor azt hiszem kifigyelték őket meg minden aztán így tovább.
Itt olvashatsz utána, mi az engedélyeztetés folyamata:
Bár nekem nem rémlik ez a név sehonnan, meg nem is adnám, de egyáltalán nem gondolom, hogy ne fogadhatnák el.
Elvégre ezek engedtek olyan neveket, mint Dzsasztin, Brájen, Dzseferzon, Melkisédek, Srídhara, és estig sorolhatnám.
Ezekhez képest a Krémer még uncsi is.
#25
Függetlenül a kérdésben szereplő névtől azért ne tegyünk már úgy, mintha nem lenne tök gyakori jelenség, hogy a leendő szülők hallanak egy névről, és emiatt adják a gyereküknek. Hogy futott be az addig ismeretlen Benett név? Sebestyén Balázs miatt. Mikor lett magyarosítva a Medox? Mikor Angelina Jolie így nevezte el a fiát.
A tv műsorokból adott neveknek is nagy hagyománya van, talán a tv-vel egyidős
#26 de ezzel nincs bajom, hogy hallotta valahonnan és megtetszett neki.
De a kérdező azt irta, hogy a fia is menő lenne majd. Hàt egy névtől tuti nem, mégha menő személyre is emléketeti őt. Ha ilyen egyszerű lenne a világ...
29, a Bálinttal semmi baj, a vezetékneve tényleg, hát, hm...de az adott, akármilyen szörnyű is, hacsak a szülőnek nincs annyi esze, hogy még a gyerek születés előtt megváltoztassa a sajátját.
A gyereked tényleg nem lesz sem menő, sem különleges, ha ezt a nevet adod neki. A becézésbe belegondoltál? Abba, hogy hogy fog hangzani a vezetéknévvel, meg hogy te mit fogsz érezni, ha 18 éves korában egyből megváltoztatja, majd a fejedhez vágja, hogy elcs.szted a gyerekkorát ezzel a névvel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!