Félek a mai helyzetben bevállalni a másodikat. Túlgondolom?

Nem gondolod túl. Én meg azt unom màr hallgatni, hogy bezzeg nagyanyàink feje mellett bomba csapódott, aztàn mégis szültek. És? Kit érdekel, úgy bezzegel ezzel mindenki, mintha ez egyféle mérce lenne, amit meg kell tudni ugrani.

Nekünk egy van, eddig se siettünk màsodikat vàllalni, de amig ilyen a helyzet a vilàgban nem is szeretnénk. Örülök, ha őt biztonsàgban felneveljük, előre gondolkodni meg nem paranoia meg vilàgvégevizionàlàs, szimplán nem dugom a fejem a homokba, és làtom mivan magam körül.

Én várandós vagyok épp a tesóval, mégis azt mondom, hogy a gondolataid természetesek, nem túlzás ezeken aggódni. Én is vészforgatókönyveket szerkesztek a fejemben arra, hogy hogyan rendezkedünk majd be rá, ha nem lesz benzin, víz, gáz és élelmiszer. Azért optimista vagyok, mert szerintem az élelmiszerhiányra a háztáji egy jó megoldás lehet, az autós közlekedésről le tudok mondani, nem tanyán élünk, hanem egy Duna menti településen, a víz talán itt nem lesz probléma, még pár emberöltőig, főleg ha furatunk egy mély kutat, közlekedéshez meg beruházok egy elektromos biciklibe, van gyerekszállító változatban is (Babboe márka). A fűtéssel mondjuk gondban vagyok, mert nagy beruházás lenne a házunkat leszigetelni és korszerűsíteni, ezen még dolgozom a fejemben.

Mindenesetre amíg háború nincs, addig úgy érzem, fel tudok nevelni érzelmi és anyagi biztonságban akárhány gyereket akármilyen gazdasági válságban.

A háború az egyetlen, ami ellen nem tudok védekezni, csak meneküléssel. Ezen már most agyalok, hogy hol, mely országban kellene már most kiépíteni magunknak egy bázist, ahova majd menekülünk. Ez a legnehezebb része a dolgoknak... De hiszem, hogy kellő előrelátással, optimizmussal, munkabírással és pszichés teherbírással boldog és életképes felnőtteket nevelhetünk majd, akiket nem sodornak el a katasztrófák, sőt, akár egy picikét maguk is jobbá tehetik a világot.

Akik itt nagyanyàinkkal példàlóznak azok a felét se birnàk ki, mint amit ők kibirtak.

Mi a 21.szàzadban élünk Európàban. Egy jóléti tàrsadalomhoz szoktunk. Ők eleve nem ebben éltek, igy totál irrelevàns összehasonlítani, hogy bezzeg ők hogy éltek/vàllaltak gyerekeket. Ez csak szàjkarate.