Van kedvenc gyerekem? Más nem érez így?

Az elsőnél nagyon fiatalok voltunk (16), szinte senki nem akarta csak én. Pont ezért voltam biztos benne, hogy meg fogom csinálni. Nagyon nehéz volt, mert még diplomát is szereztem. Néha úgy éreztem belefulladok a sok feladatba, vagy szétmegyünk a gyerek apjával, de nem.

Most 11 éves a nagy. A kicsik 1,5 évesek szintén lányok.

Sokszor azt érzem, hogy nem akarom csinálni. Szeretem őket, de akkor is. Nem akartam egyáltalán újra kezdeni.

Ha szégyen, akkor is: sokszor alig várom, hogy a nagy hazajöjjön. Ő a tökéletes nekem: alkatra teljesen én vagyok, imád öltözködni és arcra is csodaszép lány. Természetre az ellentétem viszont. Sokkal hevesebb, mint én vagyok, viszont pont olyan akaratos. Kész felnőtt sokszor. Segít nekem bármiben.

Ami külön bánt, azóta drasztikusan romlott a tanulmánya, mióta megvannak a kisebbek. A kicsikkel nem vagyok olyan engedékeny, mint a nagyobbal voltam, ez tény. Idegesítenek sokszor, nem szeretek velük menni sehova. Azon gondolkozom, hogy visszamegyek dolgozni, minél hamarabb. Ez is bosszantja az apjukat. Megértem, de nem tudok mit csinálni. Igazából úgy tudom megfogalmazni, hogy a kisebbeket alig várom, hogy nőjjenek, a nagyot meg sajnálom, hogy már ekkora. 😞