Mennyit segít a párotok/férjetek a gyermeknevelésben?

Nálunk a férjem nem segít, hanem ő is részt vesz benne. Ugyanúgy, mint én.

Szerintem a probléma ott kezdődik, hogy te is így fogalmazol, hogy "segít". A te fejedben, gondolkodásodban is az van, hogy ez a te (anya) dolga, ő (apa) pedig "csak" segít. Pedig épp úgy az ő dolga is. Ha egy anya azt sugallja, hogy ez az ő dolga, amiben a másiktól csak segítséget vár , akkor ne várja, hogy az a másik ki fogja venni a részét.

Remélem, érthető, mit akarok mondani.

Jajj 11es ez a duma... màrpedig de,egy nő magának szül, mindenhol az anyán kérnek mindent számon,a papírjain az anyja neve van,anya fekszik be vele a kórházba stb.

A férfinek a kötelessége az a havi X ezer gyerektartás. Úgyhogy de,segít,mert akar segíteni. Megtehetné hogy lelép. Nálunk konrétan a szoptatáson kívül mindent megcsinál a baba körül, egyáltalán nem kevésbé jól,mint én. És emiatt nagyon szerencsés vagyok, nemhogy még nagy pofával mondjam hogy ez alap.

Márpedig a 11-es tökéletesen leírta! Nehogy már megtiszteltetve kelljen érezze magát az ember lánya, ha a drága apuka méltóztat foglalkozni a saját tulajdon gyerekével!! Igen is ez az alap, egy gyereket KETTEN vállalnak, pont ugyanannyira apuka dolga is őt ellátni és minőségi időt tölteni vele, mint anyukának. Elég szomorú, ha valaki kvázi hálás azért, ha apuci hébe-hóba segít a gyerek körül. Eleve nem segít, hanem kiveszi a részét.

A gyerektartást meg ne keverjük már ide, az abban az esetben játszik, ha a szülők különváltak, de itt együtt vannak, elvileg egy családról van szó, ne az legyen már az alap hozzáállás, hogy a férfiaknak a világon semmi dolguk a gyerekükkel, kivéve havi x ezer Gyt és minden nő örüljön, ha ennél egy dekával is többet hozzátesznek….

Ettől a "segít" szótól feláll a szőr a hátamon. Az én férjem nem segít, hanem végzi a dolgát, pont, mint én. Felnőtt ember vagyok, szerencsére minden végtagom megvan, nem vagyok beteg, ő sem az, tehát egyikünk sem szorul segítségre, a háztartás pedig mindkettőnk közös felelőssége.

Nálunk egyébként nincs még gyerek, többek között azért sem, mert trehány a férjem. Ő is tudja, hogy nem is lesz, amíg ezen nem változtat. Most ott tartunk, hogy sokszor csinál nagy takarítást, én meg elmondom neki, hogy ez remek, csak a cél az, hogy ne havonta egyszer tegye, hanem rendszeresen, hosszú távon legyen konstans rend. Itt még nem tart, de én türelmes vagyok. Semmit nem csinálok meg helyette, néha kötélidegek kellenek ahhoz, hogy kibírjam a rendetlenséget, de nem leszek a csicskája. Ha gyerekünk lenne is így tennék, nem segítséget várnék, hanem, hogy vegye ki a részét, és pontosan tisztáznám, hogy ez mit jelent. Nem hibáztatom, neki sokszor fel se tűnik, de nekem fontos a rend, neki meg én vagyok a fontos.

Szerintem a nők nagy része se arra számít gyerekvállalásnál, amit kap, de akkor már felesleges siránkozni. El kell fogadni, hogy pár évig most ez lesz, közösen megtalálni, hogy mi ebben az időszakban a szép, majd 20 év múlva milyen örömökre fogtok ebből emlékezni. Ezt fontosnak tartom időnként átbeszélni vele, mert biztos fáradt, érzelmileg, fizikailag, nehezen éli meg a változást a kötöttséget, stb., de hosszútávon nem menekülhet a telefonjába, mert széthullik a család. A helyedben teremtenék időt arra, hogy ezeket átbeszéljük közösen. Kifejezném felé az empátiámat, és azt, hogy egy csónakban evezünk, de nem szeretnék egyedül lapátolni...