Iskolaváltás lenne célszerű, ha a tanítónő szerint semmi probléma nincsen?
Kislányom 4. osztályos, szeptemberben kezdi a felsőt.
Ez egy vallásos iskola és bevallom, azért írattam ide, mert az iskolának van egy óvodája is és a nagycsoportosok jönnek át elsőbe ugyanazzal a tanító nénivel, aki nagycsoportban is velük volt. Mi a volt férjemmel akkor váltunk, nem akartam a gyerek életében még egy változást is azzal, hogy bekerül egy új közösségbe, új tanítók közé.
Az iskolával az egyik problémám, hogy nem tanulnak eleget. Vannak más iskolából ismerősök, barátnők, látom... Egy barátnőm is tanít az iskolában, ő is mondja ezt, hogy brutális lemaradások vannak évfolyami szinten és sokan egyáltalán nem is valók tanárnak ott. Ő azt mondta, hogyha a lányomat erősebb gimibe szánom, már 7.-től kezdjem el különórára járatni minimum magyarból és matematikából (angolból már jár 1 éve).
A másik problémám pedig hogy a lányom osztályának egy része eléggé szegényes körülmények között él... Konkrétan van olyan kisgyerek, aki az iskolában eszik csak meleg ételt, másoknál 7-en élnek egy kétszobás házban, a harmadik gyereknél apuka ki-be járkál a börtönből, anyuka meg az 5. féltesóval terhes. És még sorolhatnám... Van egy értelmesebb réteg is, de sajnos mi vagyunk kevesebben. Ahogy nőnek a gyerekek, az otthonról vitt minta úgy ütközik ki egyre inkább.
A lányomat bántják, mert jobb anyagi körülmények között él. Nem így közlik vele, hanem 9-10 éves gyerekekre jellemző módon. Piszkálják, beszólnak neki, elveszik az ételt, amit csomagolok és kidobják vagy beviszik a fiú wc-be. Vagy vitt mindig dobozos kakót, megitták/kiöntötték, amikor nem figyelt és felöntötték vízzel a maradékot. Vagy mikor elsős volt a lányom, bevitte az iskolába a mobilját, mert az apja ment érte és nála volt egész hétvégén. Kikapcsolva a táskájában volt, de reggel szóltam is az osztályfőnöknek, hogy ott van, tudok róla. Erre mondta a gyereknek, hogy tegye ki a tanári asztalra, majd a nap végén ő odaadja az apjának. A vége az lett, hogy délutánra a telefon sehol nem volt. Ment napokig a nyomozás iskolán belül, mert tudták, hogy az osztályból vitte el valaki. A következő hétre került elő, le volt téve az asztalra. Mondta az osztályfőnök, hogy sejtik, ki lehetett, de a vezetőséggel arra jutottak, hogy nekünk, szülőknek sem mondják el, mert nem szeretnék, ha baj lenne ebből. Szóval tényleg kicsit "prolis" a felhozatal, nem tudok erre jobb szót. Iskolázatlan szülők, neveletlen gyerekek, akik még lopnak is, ha éppen arról van szó (nem a lányomé volt az egyetlen ilyen eset, bár a többinél "csak" magazinról, füzetborítóról, tolltartóba való holmikról volt szó).
A lányom is érzi ezt, pl. mondta most este fürdés után, hogy nem szereti a hétfőket, mert első órán mindig el kell mondani, ki mit csinált a hétvégén és őt bántják amiatt, hogyha elutaztunk vagy kirándulni voltunk, esetleg kapott valamit, vagy jó programunk volt. Ma gyereknapoztunk, kapott ajándékot is, sütizni is mentünk és kérdezte tőlem, hogy így mit mondjon holnap...? Szívem szakadt meg, komolyan. Előre félek, mi lesz majd később, ha 13-14 évesek lesznek.
Beszéltem már erről mind a két tanítónőjével, azt mondták, hogy látják ők is az osztályon belüli különbségeket, sajnos ez megmutatkozik tudásban/szorgalomban is. De szerintük nem kell tartani komolyabb problémától és hogy gyerekek között az ilyenek bárhol megesnek.
Szerintetek?
Ha iskolát váltana a lányom, azt most lenne célszerű, még 5. osztály előtt, úgy gondolom.
"Másik iskolaban is lesznek hasonló problémák"
Ezt mégis hogy kellene értelmezni? 😂
Gondolom akkor te is ilyesmi suliba járhattál, mert azt sem tudod mit írsz.
11!
A hasonló szó jelentese esetleg?
Hasonló sem volt - és szerencsére a hasonló mentalitású tanítónő sem jellemző mindenhol, meg a hasonló összetételű osztály, valamint a hasonló tanulásbeli lemaradások.
"Egy barátnőm is tanít az iskolában, ő is mondja ezt, hogy brutális lemaradások vannak évfolyami szinten és sokan egyáltalán nem is valók tanárnak ott."
"Van egy értelmesebb réteg is, de sajnos mi vagyunk kevesebben."
Talán olvasd el, mit írt a kérdező és próbáld meg értelmezni te, hogy ezek a dolgok mennyire lehetnek átlagosak, és milyen sok "hasonló" iskola lehet.
Ez 4 éve folyik a gyerekeddel?
Örülhetsz, ha még nem készült ki tőle. Ha nem sírva indul reggelenként iskolába.
Réges rég lépni kellett volna.
Igen, másik iskolába kéne vinni.
Egyébként erről korábban nem beszélgettetek? Ő mit érez az egészből? Szívesen jár iskolába? Vannak hozzá hasonlók az osztályból, akikkel tud barátkozni? Vagy vannak az agresszív hangadók, a többiek meg csöndben rettegnek, nehogy őket találják meg a bántásokkal, gúnyolódásokkal?
És még valami, amit nem állhatok meg, hogy le ne írjak.
Nem vagyok pedagógus, de óriási baklövésnek, ökörségnek, szemétségnek tartom, ha a gyereknek iskolában be kell számolnia arról, mit csinált a hétvégén vagy éppen szeptemberben arról, hogy hol nyaralt a nyáron.
Látod, a te lányod azért lett gúnyolódás célpontja, mert eljut szép helyekre, tartalmasan, gyerekközpontúan telik a hétvégéje. Más helyen meg annak van félnivalója, akinek a szülei nem tudnak extra helyekre menni nyaralni, csak arra telik, hogy a nagymamánál falun legyen. Ahol egyébként ő remekül érzi magát, csak éppen kiröhögik a többiek, hogy nem Párizsban volt, még csak nem is az olasz vagy horvát tengerparton, hanem a nagymamánál a tyúkokat etette.
Ez már régen is egy nagy baromság volt, mikor egyesével felállították a gyerekeket, hogy mondják el, mit kaptak karácsonyra meg hasonlók.
Ezeket nem tudom hol képzik, de hogy lehet egy tanárnak is ennyi esze?
Amúgy meg az ilyen jellegű iskolákban tanítanak tanárokat tekintve is a leggyengébbek, mint a példa is mutatja.
Már csak emiatt rég máshova kellene járnia, hogy nem tanulnak semmit. A neveletlen suttyók meg már hab a tortán.
Szeret odajárni amúgy a lányom, vannak kis barátnői, barátai is. Pont ezért nem gondolkoztunk (eddig) az iskolaváltáson, mert ő nem akart menni... Fél az új közösségektől mindig, hogy nem lesz ott barátnő, nem lesz kivel játszania. De most egy másik anyuka is mondta nekem, hogy ők erősen gondolkoznak, hogy a szeptembert már máshol kezdje a lányuk, mert nem tudja, mi lesz velük a gimiben, ha innen mennek. Szóval ha együtt mennének másik iskolába, úgy talán a lányom sem tartana annyira az ismeretlentől.
Az nem lényeges, hogy a másik iskola is vallásos legyen, mi sem vagyunk azok. Az óvoda-iskola program miatt írattam anno ide. Ettől is tartok, hogy 7.-8. osztályban itt konfirmálnak a gyerekek, a lányom nem fog. Felsőbb évfolyamokban, ahol 1-2 gyerek nem akart, ment rendesen emiatt a beszólás a tanárok részéről (minek jár ide, akit ennyire sem érdekel a vallás, stb.).
18-ra:
Ha azzal a másik kislánnyal jóban van a lányod, akkor lépjetek együtt, egy iskolába. Még jól is jön, hogy a másik anyukával együtt keresitek az új iskolát, és meg tudjátok vitatni, melyik iskoláról, mit tudtatok meg.
Abban az egyben viszont egyetértek az iskolával, hogy ne járjon vallásos iskolába olyan gyerek, aki még lazán sem kötődik a valláshoz.
Mondjuk kíváncsi vagyok, mit kezdenek ezekkel a lehetetlen gyerekekkel, mert belőlük se nagyon nézem ki, hogy vallásos családból jönnének, de ez legyen az ottani tanárok gondja.
"Szóval ha együtt mennének másik iskolába, úgy talán a lányom sem tartana annyira az ismeretlentől."
Arra is van terv, ha a barátnőt felveszik, a tiédet nem vagy forditva?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!