Milyen tapasztalataitok vannak a két nyelvű, vegyes házasságokban történő gyereknevelésről? Mindkét nyelv, kultúra átadása stb

Én mint kívülálló tudok nyilatkozni: több vegyes családnál baby-sitter voltam.

A gyerekek később kezdtek el beszélni, de 3-4 éves korra már mindkét nyelvet szépen beszélték, 5-6 évesen már "tolmácsolni" is tudtak.

pl.ha vittem haza az oviból, és nem mindent értettem, amit az óvónő mond nekem, akkor lefordította szépen - tehát nem tükör fordításban, hanem ahogy használjuk.

A többség ilyen volt.

De volt olyan család is, ahol az egyik nyelv (magyar) másodlagos volt, és ott a gyerekek bizonyos kifejezéseket többszöri kijavítás után is helytelenül használtak pl.megyünk haza helyett 'megyünk a házba'.

Én vegyes gyerek vagyok, sajnos nem beszélem apukám anyanyelvét. Próbált tanítani, de nehezen szólaltunk meg rajta, így idővel abba maradt. Magyarországon éltünk, a szüleim egymással is magyarul beszéltek, nagyon különböző, nem európai nyelvről van szó, így később sem találkoztam vele sehol. Az a tapasztalatom, hogy nagy kár érte, és azt javaslom minden ilyen helyzetben lévő szülőnek, hogy ne adja fel. Később - különösen, ha nem olyan nyelvről van szó, amit úgyis megtanul az iskolában - nagy előny lehet, és érzelmi, identitási szempontból is jó lenne mindkét szülőm nyelvét beszélni. Persze ez minden családban más, mindenhol máshogy alakul a külföldre települt szülő viszonya a szülőországához.

A kultúra átadása is személyfüggő, de abban is bíztatok mindenkit, hogy ismertesse meg a gyerekeivel. Jó érzés tudni, illetve megérteni a szülőnk történetét és szemléletmódját.

Ismerős vegyes családoknál az a tapasztalatom, hogy általában ahol az anya a külföldi, ott beszéli a gyerek a nyelvet, ahol az apa, ott valószínűbb, hogy nem. Illetve még ahol mindkét szülő külföldi, ott is gyakori, hogy csak az értés megy jól, az írás nem (az érintett nyelvben még a magyarnál is nehezebb átfordítani hallottról írottra a szöveget). A kultúra átadása általában fontos ezeknek a szülőknek, illetve különbözik is annyira a magyartól, hogy bele is ivódik a hétköznapokba. Néhány családot ismerek, ahol abszolút nem hangsúlyos ez, és nincs jele az európai kultúrától való eltérésnek.