Miért érzem így?

Mindig is fiatal anyuka szerettem volna lenni.

Mire meglettek a feltételek, szakítottunk az exemmel.

Utána mire újra kapcsolatom lett, az is biztos lett, ismét mindent megteremtettünk, babát vállaltunk. Már 26 voltam mife született.

Imádtam a terhességet, a babázás, majd úgy mindent ami jött.

Számomra a lélektani határ a 30 ev volt, afelett semmi pénzért nem vallaltam volna gyereket. Így hamar bele is vágtunk újra. Egy babát elvesztettünk. A lányom a 29.szülinapom utan egy héttel született.2 hét múlva lesz fél éves.

Én egyre többet sírok, egyre depressgiósabb vagyok, mert úgy érzem ő már túl késői gyerek a számomra.

Ha felnő, nem lesz büszke rám, hogy már pedig az én anyukám ilyen meg olyan szép

Fiam utan pikk pakk visszanyertem az alakom, semmi negatívuma nem volt.

Most lassan semmit nem eszek, csak hízok. A hajam brutálmód hullik. (Laborom tökéletes). A kialvatlanságtól tiszta táskásak a szemeim, iszonyú ráncaim is lettek. Belenézek a tükörbe és sírok komolyan.

Magamra semmi időm, mégcsak tenni sem sokat tudok ellene.

Annyira össze vagyok törve 🥺😭

Férjemnek említettem nem egyszer ezt, neki mindig annyi a válasza: igen, megváltoztál, de en így is szeretlek, szépnek tartalak. Van 2 gyerekünk, persze hogy változott a tested.