Miért van az hogy a gyerekeknek csak jogaik vannak?
Egy 23 éves lány vagyok, aki már nagyon sokszor tapasztalta élete során, hogy a mostani z generációs(amibe én is bele tartozok), illetve alfa generációs csemetéknek abszolút nincsenek kötelezettségei. Ezt a kérdést egy pár nappal ezelőtti történet váltotta ki. Egy 26 éves barátnőm és a majdnem 3 éves kisfia át jött hozzám, egy kis csevegésre, megittunk egy teát stb. Addig pedig a gyerek játszott pár plüss macival, amit én adtam neki, de egy idő után ráunt és jött megkérni az anyját, hogy adjon neki kis kocsikat és még valami robotot. Az anyja megmondta neki, hogy itt ilyen nincs, én pedig azt is felajánlottam neki hogy adok színes ceruzákat és pár lapot, hogy rajzoljon. A kis csemetének ez baromira nem tetszett és oda vágta magát a földhöz, el kezdett rugdosódni és ordibálni. Az anyja megpróbálta felvenni, de csak azt érte el hogy a gyerek megüsse, sőt ami legjobban kiakasztott hogy meg is harapta a saját anyját. Ezután az anyuka gyorsan kiviharzott a lakásból, haza vitte az apjához és visszajött hozzám. Megkérdeztem, hogy mindig ilyen-e és miért nem neveli meg rendesen. Erre ő csak annyit mondott: nem akar rossz anya lenni.
Kérdem én, az az ember, aki próbálja megnevelni a gyerekét, esetleg felemeli a hangját, az már rossz szülőnek számít? Nem azt akarom mondani, hogy a gyereket verni kell, de azért meg kell szabni a határokat, mit szabad mit nem, hogyan kell viselkedni, hogyha valakihez vendégségbe megyünk stb. És örülnék ha ez csak egy eset lenne és a többi gyerek normálisabb, mint ez a három éves kisfiú, de miután egy kicsit körbenéztem rádöbbentem, hogy ez csak egy volt a több ezer eset közül. Mi történt a mostani 2-10 éves korosztállyal?
A 11-18 évesekről ne is beszéljünk, mert szerintem katasztrófa ami ott megy. Tele vannak egoista, nárcisztikus fiatalokkal, akikben egy csepp jó érzés vagy kulturáltság nem szorult. A legtöbbjük buta, üres és sötét. De közben meg verik a mellüket, hogy ők megfogják változtatni a világot, úgy hogy két értelmes összefüggő mondatott nem tudnak mondani vagy ne adj Isten egy LAPRA, a KEZÉVEL leírni bármit is. Persze, nálunk is voltak kicsapongóbbak, lusták és butábbak, de nem ennyien. És mindeközben, pont ők várják el a tiszteletet és a megértést másoktól, miközben ők semmit sem tesznek ezekért a dolgokért. Olyan mintha azt akarnák, hogy az égig legyenek magasztalva csak azért mert megszülettek.
Persze, nem azt mondom, hogy nincsenek kedves, értelmes és okos fiatalok ebben a korcsoportban, de nagyon keresni kell hogy találjál egyet is és sajnos pont az ilyenek vannak kiközösítve és leköpve...
Kész mázli hogy te vagy itt a helikopter.
Amúgy az anyákat szidó kommentekből szerintem egy pszichológus simán levezetné, hogy azért fújsz ennyire az anyákra, mert valami alapvető kapcsolati probléma van közted és anyád között.
Írom ezt úgy, hogy néhány kommentel ezelőtt én még azt írtam, hogy nem akarom bántani a szüleid, mert biztos nekik is baromi nehéz volt meghozni azt a döntést, hogy anyud külföldre menjen. És lehet hogy nem ez a fő tüske benned, de valami van az biztos, mert úgy köpködsz itt a (szerinted) nevelni nem tudó anyákra, mint egy 16 éves kis kamasz, akinek fogalma sincs semmiről, pedig állítólag elmúltál 23 is.
Egyébként pedig én rengeteg olyan embert ismerek akiknek a feneke alá toltak mindent, és baromi talpraesettek, tanultak és felső vezetők. Nem. Nem apu cégénél.
Én nem vagyok felsővezető csak egy beosztott. De nekem is a fenekem alá toltak mindent, amiért elképesztő hálás vagyok. És a fiam ugyanezt fogja kapni tőlem. Ha pedig úgy alakul az élete hogy lesz egy vagy több gyereke, akkor ugyanígy fog tenni, hiszen ezt a mintát hozza. Szerinted egy szülő alapvetően kiért gürizik? Hát pont a gyerekekért. Ez pedig nem egyenlő azzal, hogy amit kiejt q száján azt megkapja vagy ne lenne nevelve. De a pénzemet nem vihetem a sírba, és akinek minél szebb jövőt akarok biztosítani az a fiam. Ezzel pedig minden normális szülő így van.
Mint mondtam, semmi bajom nincsen az anyámmal. Mindig is jó volt a kapcsolatunk és nagyon sokat beszéltünk telefonon amikor külföldön is volt és mindig adott valami jó tanácsot.
És nem fújok MINDEN anyára. Elegem van ebből a "te minden tinit utálsz", "te minden anyát utálsz", "te minden gyereket utálsz" kommentekből. Mert ez nem így van! Szinte minden válaszomba leírtam, hogy csak egy bizonyos rétegével van bajom és azzal, hogy az ilyen emberek egyre többen vannak.
100. Persze, nem várom el a tiniktől, hogy nem tudom én milyen könyveket olvassanak. Tisztában vagyok azzal, hogy ők leginkább az erotikus, thriller-horror kategóriát szeretik (mi más is érdekelne kamaszokat). De legalább olvasnak és fejlődik a szókincsük. Amivel minden rendben van. Én pl a mai napig Colleen Hoovernek a könyveit bújom, mert tetszik a stílusa.
101. Na azért nem hiszem hogy mindent a feneked alá toltak. Szemetet levinni, elmosni az edényeket és még pár apróságban biztos hogy segítettél. Ami egy tininek elég is. Tanulnia kell ebben a korban és ha meg kérik egy kis apróságra akkor csinálja meg. (de még azzal sincs baj, ha többet segít, nem hal bele). Gondolom, hogy anyád nem az a fajta anya volt, aki fel és le futkorászott miattad.
101 vagyok.
Valóban voltak apróbb feladataim otthon, de igazán nem kellett benne megszakadnom. Főzni pl egész addig nem főztem míg nem lett egy komolyabb kapcsolatom 19 évesen. De valójában a húszas éveim közepén tanultam meg főzni mikor elköltöztem.
Anyukám valóban nem az az ember aki körbe ugrált volna, mert bár egyáltalán nem rossz ember, de nem is épp anya típus. Ellenben igazi apuci kicsi lánya vagyok. Voltam. De igazából még mindig. 33 éves anyuka vagyok, de apukámra bármikor számíthatok, olyannyira, hogy ha nem figyelek arra, hogy mit mondok, és mondjuk megemlítem, hogy "jaj nem tudom még hogy lesz időm főzni a hétvégére" akkor másnap beállít egy nagy adag főtt kajával, amit ő csinált. Pedig nem ezért mondom neki. De ő ilyen. Egyszerűen a mai napig imád gondoskodni rólam, illetve rólunk. És igen abban igazad van, hogy érzem sokszor hátrányát, hogy anno nem raktak rám több felelősséget, de összeségében még borzasztó hálás vagyok amiért ilyen szuper gyermekkorom volt. Persze ahhoz, hogy ezt értékelni tudjam, fejben is fél kellett nőnöm.
102.
A te helyesírásoddal nagyon kritizálj senkit. 3 éves gyerekhnél bizony futkorászni, bár elég hülyén fogalmaztad meg, kell. Azért a 7 éves öcsédet is megkérdezném, milyen lehetett, mikor az anyja, több, mint egy évre lelépett. 7 évea gyerekem van, hatalmas törés lenn neki, úgyhogy nem kell szépíteni a történteket, mert ami neked más anyukáknál probléma, az semmiség ahhoz képest, mert azok az anyák inkább elzavarták volna a férjüket dolgpzni és ők is inkább wc-t pucoltak volna, minthogy magukra hagyják a gyerekeiket.
104. Figyi, se nekem se az öcséimnek nem voltak maradandó traumái emiatt. Jól elvoltunk, ők is segítettetek nekem pár dologban. Sőt, az 5 hónaptól egészen 9, eljött a nagyink, aki Romániában él és ő is sokat segített.
Egyik öcsémnek sincs semmi baja. Nem tudom miért feltételeztek ilyen dolgokat. Amikor tudtunk beszéltünk anyummal és ha hiszed ha nem, csak úgy elrepült az idő. Apám pedig dolgozott, egy vállalkozásnak a főnöke volt, de egyszerűen több mint 2 évig nem ment jól az üzlet, nem azért mert nem dolgozott volna.
"A te helyesírásoddal nagyon kritizálj senkit." "gyerekhnél" "7 évea" " dolgpzni" - Csak egy pár hiba amit csináltál. :)
Veled nem nagyon beszélget senki? Vagy mi ez már, mit erőlködsz? Vagy ennyire nem ad neked pozitív visszajelzést senki? Oké, anyád egy csodalény, ez az anyuka pedig egy debil és mindent te tudsz jól. Most jó?
Tényleg nem értem. Ha felteszek egy kérdést, azt azért teszem, mert érdekelnek a válaszok. Téged semmi nem érdekel ennek az anyának a szidásán kívül, csak az, hogy magadat és a családodat dicsérgesd. Valami komplexus lesz itt a háttérben.
nem ócsárolom, te buta liba!😀
Annyit mondtam, hogy rá kéne szólnia a gyerekre párszor és nem kéne ugrálnia utána mint egy rabszolgának. Ezt a két dolgot leszámítva meg csak jó dolgokat tudok róla mondani.
"hogy magadat és a családodat dicsérgesd"
Nem dicsérgetem, csak elmondom a valóságot. Ennyire fáj az neked, hogy 2 nehezebb évet leszámítva, minden rendben van köztünk?
"Téged semmi nem érdekel ennek az anyának a szidásán kívül"
Mikor valaki valami negatívat mond egy kisgyerekes anyáról az már szidás? Elmondtam hogy milyen bajom van ezzel a viselkedéssel, erre 100 rám ugranak, hogy nekem nem lehet véleményem mert nem vagyok anya. Attól még megtudom különböztetni a jót a rossztól csak azért mert nem vagyok anya.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!