Ezután még mire számítsak?
Lehet kicsit hosszú leszek.
A probléma a következő lenne.
Három éve költöztünk egy kis községbe.
A lányom akkor volt hat éves.
A városban ahonnan jöttünk volt egy barátnője az oviban.
Vele nem volt bajom de az anyja fura volt eléggé.
Folyamatos hívogatott.
Már a végén bújkálnom kellett előle mert kikészített.
Elég furcsa nő. Kicsit agresszív, nagyhangú és alpári módon tud viselkedni. Mindig kéregetni akart vagy ruhát vagy játékokat. Nagyon rámenősen akart barázkozni és én ezt nem szeretem.
Most hála égnek csak itt találtak olcsón házat és az utcánkba költöztek. Én nem igazán foglalkozom vele. A gyerek játszanak együtt de én csak köszönök neki.
A gyerekek szoktak kinn játszani az utcán amikor mi is kinn vagyunk mert erre a madár sem jár főleg nem autóval.
Hétvégén a lányok kinn voltak többen is az utcán és rollereztek.
Az ényém hála égnek elesett és eltört a csuklója.
Erre elkezdett magyarázni, hogy feljelent a gyámhatóságon mert veszélyeztetem a gyerekemet.
Könyörgöm az utcán az enyémen kívül volt 5 másik lány is és szülő is.
Mindeki kinevette őt.
Ezen jobban feldühödött és azóta jobban fenyegetőzik. Én elengedem a fülem mellett mert primitív ember eleve. De idegesít, hogy tényleg feljelent.
A körülményeink nagyon jók. Mindenünk megvan sőt..
A kórházban persze kikérdezték a lányomat, hogy mi történt és a végén nevettek is, hogy máskor ne álljon fejre a rollerrel. Ezért tényleg kijöhetnek hozzánk? Egy csuklótörés miatt? Én is és még rajtam kívül több szüló kinn volt tehát látták, hogy mi történt.
Ő arról nem beszék, hogy azért költöztek ide mert a 9 éves lányukra ráhagyták a 3 kistestvérét amiből a legnagyobb 3 éves és vígan vásárolgattak amég a házuk porig égett. Ha nem veszi észre a szomszédjuk a gyerekek is ottmaradtak volna.
Erről lehetne inkább beszélni csak én nem alacsonyodok le az ő szintjére.
Szerintetek tényleg kijöhet a gyámügy egy ilyen baleset miatt ha tényleg beváltja a fenyegetését? Kellemetlen lenne nagyon hiába nincs okom félni az itthoni körülmények miatt.
Off: szerintem te nem jól használod a "hála égnek" kifejezést. Ez azt jelenti, szerencsére.
"
Az ényém hála égnek elesett és eltört a csuklója."
"
Most hála égnek csak itt találtak olcsón házat és az utcánkba költöztek
"
Ne aggódj, nem fognak. Ha felmerült volna bármilyen veletek kapcsolatos probléma, akkor már a kórház megtette volna a szükséges bejelentést.
Nincs idejük és energiájuk minden marhaságra kimenni. Bólints egyet, hogy tudomásul vetted, köszönöd, hogy jelezte, várod őket és tojd le ezt az idiótát. Az vesse a rád az első követ, akinek még sosem sérült meg a gyermeke, sehol.
Mondom ezt úgy, hogy én 4 éves koromban törtem el a csuklómat úgy, hogy az unokatesóimmal csak egy másik szobában játszottunk, a szülők a nappaliban ültek. Akkor már felelőtlenek lennének?
Vagy oviban úgy kaptam agyrázkódást, hogy az akkori legjobb barátnőm nyáriszünet után örömében a nyakamba ugrott, én meg hanyatt estem és bevertem a fejem. Végignézte az óvónéni, egy dadus, meg két szülő... Itt ki lenne a felelős? Megjegyzem azért már elő lehetne venni az óvónőt, mert amíg nem kezdtem el napközben fekvehányni, addig nem hitte el, hogy rosszul vagyok.
Ezek olyan dolgok, amik benne vannak a pakliban. Szerintem normál szülő érez ilyenkor éppen elegendő terhet és bűntudatot, amiért a gyereke szenved, nem kell még bele is rúgni.
Szóval ne nevettessük ki magunkat, ezt a gyökeret próbáld a lehető legnagyobb ívben kerülni. Segítsen az ilyennek a hóhér.
Ha a gyámügy még is megjelenne (de nem fog), akkor pedig csak légy őszinte és rövidre zárják az ügyet, hidd el.
Jaja. Leégett a ház.. És nem vették őket elő kiskorú veszélyeztetése miatt,és nem emelték ki a gyerekeket..
Jaja.
Hála az égnek..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!