Miért nincsenek kamerák bölcsiben és óvodában, mikor a többi munkahelyen vannak?
Olyanra gondolsz, amit a szülő is láthatna, vagy csak a vezetőség? Egyrészt már így is a sok okos szülő akarja megszabni a szokás és szabályrendszert, szeretné felülírni az alapprogramba foglaltakat, tisztelet a kivételnek.
Másrészt néha meg nem is lenne rossz. Legalább látnák, hogy mennyi munkájuk van az ott dolgozóknak, valamint figyelemmel kísérhetnék, hogy viselkedik a gyerekük, mert a problémákat sokszor keményen tagadják.
Egyébként láttál már kamerát pl. kórházban?
A mammutban van magánrendelő kettő is, mindkettőben van kamera, sőt, a mindentment rendelőben az Arany János utcánál is. Persze csak magánban.
Igen, az óvodákban nagy szükség van rá, mivel jelentéktelen, hogy milyen párezer forintos szrt lopnak el az egyik boltban ahhoz képest, hogy kinek a felelőssége, ha a kisfiú véletlen kimászik a korláton és lepottyan az emeletről, vagy épp megszökik az épületből. Nekem mindkettőhöz volt szerencsém közvetve, illetve egyszer a lányom elbújt bölcsiben az egyik szekrénybe, és egy órán át ott volt, nem találták, a gondozó hívott(nem tudtam felvenni) mire megérkeztem már meglett, akkor már csak vicces volt, mert nem lett tragédia, de milyen hasznos lett volna, ha vissza tudják nézni, hol a gyerek. Aztán van ezeregy visszaéléses sztori, ami mondjuk nem az enyém, hanem ismerősöké, ahol a kisgyerek szava áll szemben az óvónőjével(bántalmazások). De volt az az eset is páréve, mikor az egyik magánoviban a kisgyerek elektromos vezetékbe nyúlt..
A gyerekek épségét szerintem fontosabb őrizni, mint az élelmiszereket vagy órákat, vagy bármi terméket. Törvényi háttere is van, a lopás, rongálás kisebb súlyú, mint embereknek ártani direkt/véletlen.
"Valami kisvállalkozásnál?"
Mellé. Több multinál, de önkormányzatnál is. Nem ügyféltér, hanem pénzügy, könyvelés. Soha nem volt az irodámban kamera. Folyosón, liftben, parkolóban fordult csak elő.
A gyerekek személyiségi jogai miatt.
Amúgy meg ha ennyire aggódsz a leendő bébiszittered miatt, akkor két megoldás van: vagy te, vagy a kedves apuka otthon marad a gyerekkel
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!