5 hetes babával bevállalnátok egy nagyjából 200 km-es autóutat?
A kisfiam 5 hetes korában lenne egy egy napos programunk a lakóhelyünktől kb. 200 km-re. Nem aludnánk ott, egy nap alatt tennénk meg az utat oda-vissza. Nagyjából 20-22 fokot mondanak arra a napra, amikor az utazás lenne. Szerintetek ebben a korban belefér, hogy egy nap alatt ennyit autókázzon egy újszülött? Csak szoptatott, szóval ez a része nem akadály, a program során pedig nem találkozna sok emberrel, főleg nem zárt térben. Én viszont ennek ellenére aggódom, hogy ez belefér-e ilyen korán.
Volt közületek, aki bevállalta/bevállalná?
Halaszthatatlan, de talán meg tudjuk úgy oldani, hogy csak a férjem megy, mi a picivel nem.
Én szerencsére jól vagyok, sajnos ennél durvább dolgokat is kellett csinálnom a szülés óta eltelt időben, de a piciért aggódom.
Mózeskosarunk olyan van, amit lehet rögzíteni a gyártói útmutatás alapján az autóba és a mózeskosárba magába pedig a gyereket lehet bekötni. Nem tudom, hogy ezt értetted-e biztonsági mózeskosár alatt. Viszont azt kizártnak tartom, hogy a kisfiam abban a hátán fekve jól érezze magát másfél-két órát.
A védőnőnk azt mondta, hogy nyugodtan vigyük, ha szeretnénk, de nekem voltak kétségeim, ezért is tettem fel a kérdést.
Ha egy közeli családtag a halálán van és el akarsz töle búcsúzni, akkor esetleg, de egyébként nem.
Sem a babának nem tesz jót, sem neked.
Igen, azzal tisztában vagyok, hogy hordozóban nem szerencsés ennyi időt eltöltenie.
Köszi a válaszokat, megerősítettetek benne, hogy ez nem lenne jó, így megpróbáljuk máshogy megoldani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!