Mit tegyek, hogyha az alkoholista anyámnak megengedtem az unokázást azzal a feltétellel, hogy nem iszik, de nem tartotta be, most meg a gyerekek sírnak a nagyanyjuk után?
Anyám az egész gyerekkoromat úgy ahogy volt, elaszta, a folytonos piálásával. Nyilván nem ok nélkül ivott, rossz gyerekkora volt, és meghalt a kisöcsém, a második gyereke pedig halva született, ezeket nem tudta feldolgozni. Amit valamilyen szinten meg is értenék, ha nem lettem volna ott én. Mert ha magáért nem is, értem letehette volna. De mindegy.
Kapott egy esélyt, hogy legyen jobb nagymama, mint amilyen anya volt. Egyetlen feltétel: tegye le az alkoholt. Ment elvonóra meg terápiára, pszichológushoz, pszichiáterhez. 4 évig jól volt, még dugiba se ivott.
Aztán összeállt egy 25 éves csávóval (ő 46 éves), és ott borult minden. Eleinte jól megvoltak, legalábbis én úgy tudom. Összevesztek, mert a 25 éves csávója megcsalta, és küldött nekem egy videót, amiben anyám részegen fetreng az ágyon, stb.
Anyám azzal védekezett, hogy elmentek bográcsolni, megivoltt 2 0,5%-os sört, és "utána már mindegy volt...". Eltiltottam a gyerekeimtől, mert biztos nem fogják végignézni, hogy nagymama hogy piál. Azzal védekezik, hogy azért ivott, mert a férfi beszólt neki, hogy az ő melleit már csak a melltartó tartja egyben. Egy menopauza előtt álló nőnek rosszul esik az ilyesmi, de nem megoldás, hogy mert beszólt egy tahó féreg, igyon.
A gyerekek viszont sírnak utana, hiányzik nekik a nagyanyjuk. Anyam is kérlel, hogy engedjem neki az unokázást, mert miattuk tette le a piát.
Esetleg azzal próbálkozhatsz, hogy úgy lehet velük, ha te is ott vagy és ha látod rajta a szeszt, akkor csá. De én se bíznám rá őket.
Mennyi idősek a gyerekek?
Én a cigivel vagyok így.
Megígérte h nem gyújt rá, erre csak érzem a gyereken a szagot.
Ennyi volt, az én gyerekem ne lásson bagós példát.
Egy 20-25 éve alkoholista vagy piás, vagy másnapos. Esetleg ha kibír 2 napot pia nélkül, akkor remeg a keze, ingerült, ideges. Én nem vinném és megtiltanám az unokázást. Nem fog tudni kibírni 2 napot se pia nélkül, mert ha tényleg igaz, hogy bántalmazó kapcsolat volt, és benne maradt sokáig, akkor valószínűleg kapcsolatfüggő. Ráadásul 46 éves.
De szerintem sose volt tiszta, max nem ivott annyit, esetleg kijátszott titeket, mert aki 4 éve tiszta, az nem fog olyat mondani, hogy "Jaj, lehúztam két Radlert, utána már mindegy vót', drága lyányom!".
46 évesen nem a menopauza előtt áll, hanem már kezdődött neki, az elejében már benne van.
Szerintem az alkoholizmus nem választás kérdése, hanem betegség(akkor is, ha mentális és testi egyben). Segíteni kell neki, és tudni, hogy sosem fog meggyógyulni, csak valamikor tünetmentes beteg, mint abban a 4 évben, de bármikor megzuhanhat. Betegség miatt, amíg beszámítható, én nem tiltanám el a gyerektől, de csak felügyelettel láthatná, és ha épp ittas, hazavinném onnan a gyereket.
Eleve nem szabadott volna ilyen feltételt szabnod, hogy következetesen be tudd tartani.. Szerintem ne engedj a felügyelt láthatásból józan állapotban, az alkoholizmusról nem az anyád tehet, nem képes uralni azt.
Áh hazudik. A függők mindig hazudnak. Tapasztalatból mondom, nem gonoszságból. Most azért iszik, mert beszóltak, holnap majd azért, mert csak a Mancika szülinapja volt, azután meg majd azért, hogy ne legyen ideges... Okot mindig találnak. Ezért függők. Valószínűleg igazán tiszta se volt, csak előttetek nem ivott.
A gyerekek meg akkor is hisztiznek, ha nem ehetnek gumicukrot ebédre, de akkor is nemet kell mondani. Később majd megértik, hogy miattuk tetted. Azért vagy az anyjuk hogy vigyázz rájuk, és nincs szükségük egy függőre maguk mellé.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!