Mit tegyek, hogyha anyám elkapatta a gyerekemet és ezért ordít állandóan, hogy vegyem fel?

Nőgyógyászati probléma miatt műtöttek Pesten (nem pesti vagyok).

Addig édesanyámmal volt a lányom (áprilisban volt egy éves). Ameddig ez nem következett be, addig tök jól elvolt a lányom magában, nem kéretőzött ölbe, nem várta el, hogy kézbe vigyük, jött magától. Ha elfáradt, leült, ivott, de ennyi.

Direkt elmondtam anyámnak, hogy nem kell folyamatosan vinni a gyereket, egyrészt tud ő jönni, másrészt melege lesz, leizzad, harmadrészt felszoktatja, és nekem kell kínlódnom vele begipszelt karral.

Anyám egyik fülén ki, másikon be. A gyereknek kipattant a szeme és onnantól délutáni alvásig a kezében hordozta, majd utána megint felvette és estig le se rakta.

Áprilisban múlt egy éves. Mióta hazajöttem a kórházból, mindennap egy borzalom. Nem elég, hogy hányok, mióta megműtöttek, semmi nem marad meg bennem, még a gyerek is kihoz a sodromból.

Ma is 20 percig nem tudtam betenni a gyerekülésbe, nem tudtunk elindulni, mert ordított, mint a sakál. Mondanom sem kell, hogy nagyon jól esett étlen-szomjan ott állni a napon egy vergődő gyerekkel, aki rugdalja a frissen műtött hasamat és mindenki minket nézett. 20 perc után meguntam, hogy semmiféle nyugtatgatás, figyelemelterelés nem segít, csak ordít, mert kézben akar lenni, ezért fogtam, betettem a gyerekülésbe, felhangosítottam a zenét és elindultunk.

Mielőtt azzal jönne mindenki, hogy megviselte az, hogy nem voltam ott: már többször is voltam napokat-heteket kórházban, úgyhogy nem lehet ez.

Engem nem érdekel most már, hogy ki tart rossz anyának meg ki nem, megoldást várok. Nem bírom és nem is akarom egész nap hurcolni. De az ordítást, visítást, hisztit már nem bírom elviselni, főleg akkor, amikor ölelem a wc-t, mert a víz is kijön belőlem és akkor még dörömböl az ajtón, hogy vegyem fel.