Miért lenne szükség beteg gyerekekre? Miért lenne szüksége a világnak autistákra, down-kórosokra, és egyéb betegségű gyerekekre?

Mindenki egészséges gyereket szeretne. Ez nem is kérdés. A beteg gyerek hatalmas teher, kifelé lehet úgy tenni, mintha nem így lenne de ettől még igaz, ezt tudják a beteg gyereket nevelők is.

De nem lehet összemosni olyan betegségeket, amit előre tudni lehet és amelyeket nem. A tudomány állandóan fejlődik, ezért van remény, hogy gyógyíthatók lesznek. Persze ez a mai napon nem vigasz.

Szerintem sem lehet egy kontó alá venni a kettőt, első körben azért, mert down minden esetben együtt jár valamilyen fokú értelmi sérüléssel, az autizmusnál viszont megfigyelhető az átlagost bőven meghaladó iq is, az pedig gondolom nem kérdés, miért van szükség kiemelkedően intelligens emberekre, amikre amúgy egy "átlagos" ember nem lenne képes.

Másik oldalról megközelítve, szerintem nem az intelligencia az egyetlen érték, és jó lenne ilyen alapon hozzáállni.. Szerintem azért van szüksége(igen, szerintem a világnak hasznos!) sérült emberekre, gyerekekre, mert olyan szinten elfelejtjük, mennyire fontos az empátia, hogy az ilyesmi IS megkülönböztet minket az állatoktól, kiemel közülük, és ezt is fejlesztenünk kéne.. hogy vannak olyan silány empátiával rendelkező emberek, a társadalom és a genetika egyaránt kineveli őket, hogy egyszerűen kell az ellenpólus, kell az a hatalmas együttérzést kiváltó erő, amit egy mezei átlagos gyerek a gyenge empátiával rendelkező emberben nem ébreszt, egy sérült kisgyerek, egy haldokló kisgyerek viszont meg szokta ütni a szintet, beindítja az emberek "emberi" oldalát, együttérzést vált ki, jót tenni akarást, segíteni akarást. Ha így neten nem is, de ha melletted van egy sérült kisgyerek, nem az jut eszedbe, hogy de fejbe rúgnád, amikor sír, mint amit az átlagos gyerekek sírása ébreszt sok borzalmas emberben, hanem felébred benned a jó. Szerintem ez a haszna a sérült gyerekeknek, emberien igyekszenek tartani a környezetüket, felébresztik az emberekben azokat a tulajdonságokat, amik igazán fontosak.

Azért az hatalmas dolog, hogy egy alapvetően önző, magára gondoló ember pár pillanatig mással foglalkozik, boldoggá akar tenni mást, csak arra a kis időre.

Egy 1-2 éves sérült baba mindenkiben felébreszti az együttérzést, a babák csak részben, az állatok csak részben, a halál csak részben.. kisgyerek halála-sérült kisgyerek egészen, pláne ha nem csak a neten vay tévében látod, hanem ott van melletted. Kell, hogy ilyen helyzetek testközelben legyenek az emberrel, úgy hatnak igazán.

Szóval szerintem az emberiségnek jó, hogy léteznek, de sosem fogják elismerni, mert anyagi-tárgyi-önmegvalósító központú a világ, a sérült gyerek meg nyeli a pénzt és nem lesz olyan élete, ami a mai világban értékesnek számít, viszont saját maga számára lehet értékes élete. Erre tanít a létezésük, létezni minden formában jó.

Meg talán arra is, hogy jobban becsüld ami neked megadatott, ha leugranál a hídról, mert a szerelmed dobott, és elmegy melletted egy sérült kislány tolókocsiban, leejti a babáját, és te felveszed, ő meg mosolyog, nem fogsz leugrani a hídról hatalmas önsajnálatodban. Szerintem

Kedves előző, nagyon el vagy tévedve.

Egy sérült, nyálat folyató, artikulálatlanul ordíto egyén max. a szüleiből meg pár Teréz anya szindrómás emberből vált ki együttérzést.

Tömegközlekedésen rohadt irritáló, és én pl. soha nem szólnék az anyjának, van annak elég baja, de nem mindenki ilyen udvarias. De ettől még zavar, nem csak engem, hanem szinte mindenkit. Csak senki nem akar a másnapi Fókuszban szerepelni, mert ha szólni merészelsz, a ketesztvizet leszedik rólad, mert hát gonosz vagy és nem toleráns. Engem zavarnak, kimondom, látványnak se szépek szegények, fel se fogják mi történik velük, a súlyosak tényleg szobanövény kategória. Most ennek mi értelme? Soha nem szülnék meg egy tudottan sérült babát, se neki nem jó, se senkinek.

A down szindróma sem feltétlen derül ki, néha váratlan éri a szülőt mikor megszületik a gyerek.

Autistán pedig egyik gyerek sem születik az majd idővel kialakul.

Valóban nem lenne szükség beteg gyermekekre, de ugyanúgy cigányokra sem pl. Mégis megszületik.

Egyre több gyerek van már aki valamilyen szinten problémás. A szülő csak azt teheti hogy a legtöbbet kihozza a gyerekéből és elfogadja olyannak amilyen. A társadalom pedig még jobban elfogadhatná ezeket a piciket és felnőtteket.

12-es!

Azért te eléggé idealizáltad a kérdéskört. A tolószékes, babáját elejtő mosolygós kislány képe közel sem ugyanaz, mint mikor halmozottan sérült emberrel találkozol a tömegközlekedésen. Én végeztem önkéntes munkát ilyen iskolában és bizton állítom, hogy egy dolgot tanul meg ott az ember: hálát adni a jó Istennek, a sorsnak, a gondviselésnek, hogy nekünk épkézláb gyerekünk született. Azok a gyerekek egy helyben ülnek/fekszenek egész nap, artikulálatlanul ordibálnak, rugdosnak és kapálóznak. Nem egy közülük igen elhanyagolt is, megnézem milyen empátiát vált ki belőled, ha beül melléd egy ilyen beteg ember a buszon, és a büdös nyálát rádfröcsköli, meg tépkedi a hajadat, mivel a gondozója pont másra figyel 1 percre. Abban az iskolában, ahol én dolgoztam, eleve kisbuszokkal hozták a gyerekeket, mert teljességgel vállalhatatlan volt, hogy tömegközeledésre ültessék őket, még akkor is alkalmatlanok lettek volna ilyen jellegű utazásra, ha mindegyik gyerekkel jön egy kísérő - nem véletlenül nem találkozol egyébként ilyenekkel nap, mint nap, pedig elég sokan vannak.

Az autizmus pedig együtt járHAT magasabb intelligenciával, de tudjuk, hogy ez nem mindig van így sőt, nem mindig vigasztaló, hogy ugyan a gyerekkel sehová nem lehet menni, mert képtelen a társas viselkedésre, de cserébe 9 évesen meg tudna oldani egy 5. osztályos matematika feladatot. A mi családunkban van ilyen gyerek, szintúgy nem az empatikus énjét hozza elő a családtagoknak, amikor egy közös családi ebédnél rájön a hoppáré, és az ő cirkuszolását kell hallgatni - nekem is az az egy hétvégém van a héten, lehet hogy hónapok óta nem találkoztam már a szüleimmel és akkor nem tudunk 2 szót sem váltani, mert azzal a sztárral kell foglalkozni, mivel 9 évesen arra nem képes, hogy 2 percig csendben étkezzen.

És végezetül: én nem vettem észre például a volt iskoláimban, hogy bárki is kirekesztő vagy intoleráns lett volna, például testi fogyatékkal élő emberekkel. Ellenben azokat, akik a szegényebb rétegeket képviselték inkább érték atrocitások, konkrétan egyetemen volt olyan kirekesztő társaság, aki csak azt figyelte, hogy ki az, aki nem valami nagy márka cuccait hordja. Ha nem Michael Kors táskával, meg iPhonenal indítottál az első napon, akkor már nem lehettél tagja a klubnak. Én pedig azt gondolom, hogy az általad leírt kedves kis szituációk esetében kifejezetten toleráns a társadalom, csak nem ők a többség.

Utolsó, egészen más vele élni, naponta vele foglalkozni, mintha random látnád az utcán. Én nem csak mozgáskorlátozott gyerekre gondoltam a játékos példánál, ha a gyerek értelmi sérült is mellé, attól még ugyanolyan megható a legtöbb ember számára. Amivel együtt kell élnünk, azzal szemben felszedünk egy pajzsot, ezért lehet, hogy valakinek a szeme se rebben, ha egy gyereket pofon vágnak, megerőszakolnak, vagy állatot vágnak le, más pedig feljelentené az ilyen embereket és beleroppan egy disznóvágásba!

Így van ez a sérült embereknél is, nyilván a szülőnek a legkeményebb, ő kevésbé toleráns vele, mert sérült, hisz nap mint nap átéli, mások viszont érzékenyebbek lesznek irányába!

Amíg a gyerek leejtett macija miatt sír, addig a kívülállók szemébe könny szökik, az anyja meg nagyobb eséllyel gondolja azt, hogy mit kell hisztizni, miért nem vigyázott rá eléggé!

Szóval a sérült gyerekek nem azok számára hasznosak, akik nevelik őket, akik naponta gondozzák őket, hanem minden más ember számára, akikkel találkoznak!

Egyébként downról volt szó és autizmusról, belőlük elhanyagolható mértékű a magatehetetlen, világát nem tudó ember!

Nekem autista+adhds gyerekem van, bizonyos mértékben kevésbé sajnálom azokat a dolgait, amik meghatnak másokat, de látom, mennyire meghat sokakat:), és nem, tényleg nem nyerő, ha kiakad hülyeségen, de őszintén én képes vagyok elfogadni, hogy az emberek különböző dolgokban jók, és nagyon boldogító, ha megoldja az ötödikes matekpéldát, ahogy telik az idő, a többi dologból is tudja majd a minimumot hozni, plusz láttam már neurotipikus gyerekeket olyan viselkedést produkálni, hogy bárkinél kiverték volna a biztosítékot!

Egyébként látod, valami hasznukat te is látod, jobban becsülöd a saját és a gyerekeidet épségét, egészségét, már megérte élniük az emberiség szempontjából!

#18

Magasan funkcionáló autistaként kívánom, hogy ne legyen soha autista gyereked. Te nem tudnád őt szeretni.