Buta vagyok hogy ennyire előre készülök a terhessegre ?
Én ha vennék előre bármit is annak már olyan érzése lenne, mintha összejött volna a baba, ha pedig nem jön össze a következő meg azutáni hónapban meg még ki tudja meddig sem, sokkal nagyobb csalódásként élném meg mint így, hogy nem készültem rá semennyire.
Ahogy más is írta; valamilyen babás vitamin, egy fogorvosi kontroll, táplálkozást kicsit átformálni, megcsinálni mindent még a baba előtt amit a babával már nehezebb lesz, pl kiolvasni az összes bakancslistás könyvet, ezzel is el lehet ütni az időt, és erre az időszakra jobb befektetés mint a babaágy.
Volt egy ilyen csoporttársam fősulin, aki annyira szeretett volna babázni már, hogy egy csomó mindent beszerzett apránként. Akkor jókat mosolyogtunk ezen, igazából mindenkitől olyan távol állt a gyerek téma hogy eszünkbe sem jutott az hogy netán évekig nem sikerül nekik. Végül az élet úgy alakult hogy külföldre költöztek és rengeteget kerestek. Viszonylag hamar jött az első baba is. Nem tudom mennyit használtak fel a korabban vett dolgokból.
Szóval létezik ilyen is. De ettől a peldatol függetlenül én is a többiek veleményét osztom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!