Akik maximalisták szülőként, azok hogy viselkednek a gyerekkel szemben? Tőlük is elvár játok a 'színötöst', vagy el tud játok fogadni, hogyha valamiben nem jó, valamihez nincs érzéke a gyereknek?

Nekem anyám volt maximalista. Ő nem tudta.

Olyan szinten agyament volt, hogy a 92%-os ötös sem volt jó, csak a 100%-os felelt meg neki. Folyamatosan gyakoroltatott, elvette minden szabadidőmet. Ha gyorsan tanultam meg valamit, az volt a baj. Ha lassan tanultam, az volt a baj. Hármasért már megvert, négyesért lekiabált.

Csak azt érte el vele, hogy elkezdtem lázadni. Csak az volt a baj, hogy épp rosszkor kezdtem el. Nyolcadik osztályban kezdtem el azt csinálni, hogy direkt egyeseket, ketteseket kaptam, hogy ezzel kiborítsam és leszálljon rólam. Amire tudtam a választ, oda is hülyeséget írtam.

Csak hogy épp pont magammal szúrtam ki, mert iskolaválasztás előtt álltam, így a rossz jegyek miatt nem vettek fel abba a suliba, ahova szerettem volna.

Egyetértek az utolsóval, én is maximalista vagyok, csak nem ilyen értékrenddel. Törekedjünk maximálisan az ELÉG JÓra. Nem kell színötös(ha úgy érzem a gyerek tudja az anyagot), és nem is kell mindig mindenben a legtöbbet nyújtani, néha kimaradhat, hisz ember, meg kell a jóérzéshez az ellenpólus meg a negatív élmények is, viszont az elképzelésemhez szilárdan ragaszkodom, nagyon kell tudnia érvelnie annak, aki ezeken változtatni akar, tehát amit elképzelek, maximálisan végig akarom vinni. Pl nem engedem el a gyereket egy tárgyból, hogy tudom, nem tudja például mik azok a páratlan számok, de ha tudja, nem érdekel, ha nem kap pontot

mert tévesztett a fogalomban, vagy figyelmetlenségből lehagyta a definíció egy részét, mert érdekesebb volt kint a pillangókat figyelni.