Áruljátok már el nekem, hogy Ti hogyan oldjátok meg a mosogatógép ki/bepakolását totyogó mellett? 😅
Nekem a franciaágy ágyneműtartója volt a favorit. Ahogy felhajtottam lepedőcserénél, rögtön beleült a lányom :).
Egy idő után elmagyaráztuk neki, hogy már nehéz, és az ágy alja le fog szakadni.
Lassan leszokott róla.
De sokáig suttyomban cseréltem lepedőt, amikor játszott 😁
#11 Ez okoz nehézséget, nem pedig ez is. Minden mást megoldok mellettük, de amikor 2 gyerek 2 felé fut a törékeny tányérral, akkor inkább becsukom és este mosogatok. Csak jó lenne nappal is, mert összegyűlik.
A nappaliról a rácsot most vettük le, mert őrjöngtek, mikor becsuktam. Kiságy az emeleten van csak, járóka sincs már, aludni pedig a nappaliban alszanak és felkelnek, ha zörgök. De az etetőszékes jó ötlet.
"A nappaliról a rácsot most vettük le, mert őrjöngtek, mikor becsuktam"
Akkor őrjöngenek. Hidd el, belehalni senki nem fog, se ők, se te abba a pár percbe. Idővel amúgy is megszokták és akkor lehet haladni
1 vagyok
Van hogy a fiam is rázza asztalhoz van erősítve megtanultuk asztalon nem hagyunk semmit😁 vagy sír , de hát pont lesz rom. Ha főzök sem engedem be, fél perc alatt magára önthet bármit.
Hát úgy, hogy nem mászhat fel rá, nem húzhatja ki a rácsot és nem szedheti ki a benne levő dolgokat. A tűzhelyre se mászhat fel, mikor gondol egyet csak azért, mert neki úgy tetszik.
Amikor ilyen pici volt, sok minden tilos volt a lányomnak. Lassan négy éves lesz, ahogy nagyobb lett, úgy változtak a dolgok ebben is, egyre több tiltás szűnik meg a számára. Most már ő pakolja be és ki az evőeszközöket, de az éles késekhez továbbra sem nyúlhat, ezt ő is tudja. Tényleg nem értem, ami veszélyes a gyerekre az életkora miatt, abban nem ismerek irgalmat. A mosogatógép nem játék és nem mászóka, azt kint kell keresni a játszótéren. Én nem engedném a totyogóst a közelébe, ha 2 milliószor kell rászólnom és arrébb raknom, akkor annyiszor tenném meg.
Hát villámtempóba, az biztos :D
Általában az enyém is jön oda és segíteni akar. Ilyenkor adok neki kanalat, műanyag poharat, tálakat amikben nem tud kárt tenni. Amíg ő azt a helyére teszi addig én gyorsan elpakolom a maradék dolgot.
Lehet az én lányom különleges (nem hiszem), de vele 1 éves kora óta együtt pakolunk mindenféle fajta gépet (mosó, mosogató, szárító).
A mosogatógénél kiveszem a kosarat, bepakolom a pulton és csak a végén teszem be. Amíg a tányérokat pakolom, megkérem, hogy a műanyag piharakat tegye be - természetesen nem jól tesz, de két mozdult megigazítani. Kipakolni meg együtt pakoljuk ki.
A mosó és szárítógéppel még könnyebb. Azt már szinte egyedül megcsinálná 😂 bár a felénél megunja.
most ezért tuti le leszek pontozva, de: megneveltem
Vannak olyan dolgok, amiket egyszerűen nem szabad. egy 150ezres mosogatógép ajtajának a lehetséges letörése a rámászással pl pont ilyen
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!