A férjem csak a terheket lemondást, nehézséget látja a gyerekvállalásban, hogyan értessem meg vele hogy jó és szép oldala is van, és hogy mennyire megérné? Ha elmondom az nem elég, valahogy nem fogja fel...

Persze, hogy "nem fogja fel", hisz ha nem akar gyereket, akkor a csillagokat is lehazudhatod az égről, akkor se fogja úgy gondolni, hogy megéri.

Egyébként pont egy olyan korszakban vagyunk (2 gyerekkel), hogy egyáltalán nem látom a jó oldalát, nem ellensúlyozza a nehézségeket. Nagyon akarni kell, hogy az ilyen holtpontokon túl tudjon lendülni az ember.

Nem tudod megértetni vele, ha ő így látja, akkor ez ennyi. Itt te annyit tudsz tenni, hogy mellette maradsz ennek ellenére is és lemondasz a gyerekről (vagy majd esetleg 10 év múlva, amikor bekattan neki, az egészséged kockáztatva kései anyuka leszel egyetlen gyerekkel), vagy dobbantasz, mert te meg babázni szeretnél. 28 évesen még nem vagy elkésve új, tartós kapcsolatot keresni, ahol a másik fél is ugyanúgy gyereket akar.

Amúgy valóban csomó lemondás és nehézség, ezt kár is tagadni, annak a tudatában szabad csak belevágni hogy felkészülsz rá, mármint elfogadod, hogy nagy része szoppantyú és megterhelő és nehéz, mert különben csalódni fogsz ha a rózsaszín szivárványt fingó egyszarvús csodára számítasz.

Ha meg kell győzni, az régen rossz, akkor vállaljatok gyereket, ha mindketten akarjátok, anélkül, hogy rá kéne dumálni.

Így ne szülj neki, mert a) lelép, és egyedül maradsz a gyerekkel, b) nem lép le, de nem fog foglalkozni vele, 2 percre se tudod majd rábízni a picit, ergo az is olyan lesz, mintha egyedül maradnál vele.

"Megszoksz vagy megszöksz"...

Én sem szeretnék gyereket (nő vagyok), többek között ezért sem, mert azt tapasztalom a környezetemben, hogy sokkal több az árnyoldala, mint a pozitív. Hiába mondaná bárki, hogy "megérné", nem hinném el. Meg a "megéri" érvek nekem nem olyan erősek, mint a negatívum.

Nem vagyunk egyformák: van, aki a negatívumokkal együtt is szeretné, más meg nem. Én szeretek havat lapátolni, mert szeretem a hideg, csípős levegőt, gyönyörű a hó, jól érzem magam közben. De aki utálja a hideget, az nem fogja megszeretni az érveim ellenére.

"30, azért nem annyian fiatal."

Istenem... :D

Először is le kell ültetni és megbeszélni vele, hogy fog-e ez a véleménye változni (nem van-e esély rá, hanem hogy ha nem most, mondjuk 5 év múlva belevágna-e). Mert, ha nem, akkor most derüljön ki és ne raboljátok egymás idejét. Se neked, se neki nem lesz jó, ha olyanba mentek bele, amit nem akartok.

Másodszor pedig érdemes lenne esetleg arra is rákérdezni, hogy mi alapján gondolja ezt a gyereknevelésről. Ugyanis az emberek imádnak panaszkodni, én magam sem hallottam még jó dolgot a gyerekvállalásról, a környezetemben mindenki csak szidja a helyzetet, erre nincs idő, arra nincs lehetőség, évek óta nem aludtak és társaik. Én is sokáig bizonytalan voltam, hogy ha ekkora rakás szr az egész, akkor mégis minek vállaljak? Mióta babát város (1 hónapon belül szülök is), azóta is a döntő többség ilyeneket mond, hogy "hehe, na most megtudod", "neked már lehet mondani, de ha az emberiség tudná, mit vállal, sosem szülne", karácsonyra kaptam egy új laptopot, mind a munkám, mind a tanulmányaim miatt szükségem volt rá, erre persze a proli vénember egyből elkezdett röhögni, hogy "minek, nem lesz időd használni". Azt látom, hogy az emberek direkt kis aljas gcik, nem tudom, talán arra élvezkednek, hogy a másikat stresszeltetik. Egy kezemen meg tudom számolni, hány embertől hallottam (vagy akár olvastam!), hogy milyen jó lesz most nekem és rózsaszín köd és de irigyelnek és stb. Az anyósom pl tűkön ül, hogy mikor születik meg az első unokája, ez is megnyugtató, hiszen aki 2 gyermeket felnevelt és mégis így várja az unokát, az is jelenthet valamit. De megértem, ha valakit megrémiszt ez a sok negatív történet, a sok "neked lesz most a legszrabb a világon" jellegű megjegyzés. Hiszem engem is megijesztett és most is 200-as tud lenni a vérnyomásom, ha rágondolok ezekre a "jószándékú" emberekre.