4 honapja szultem es mar kerdezik mikor jon a kovetkezo?
Én még csak az elsőt várom, nem tudjuk még lesz e második, de már most az kérdezgetik mikor jön a következő, mikor még az első sem született meg..🤦♀️
Én erre azt mondom, először szülessen már meg az első.
23 hkm
Engem anyukám készít ezzel ki. Vagyis részben ezzel. 1 20hós fiunk van. Még egy babát szeretnénk a közeljövőben, és ennyi. Nekem 3.biztos, hogy nem lesz.
Anyukámnak kb bármit panaszkodok, egyből azzal jön, h a második gyerekkel könnyebb lesz, a harmadikkal annál is jobb, a negyedikről meg ne is beszéljünk.
Mindig elmondom neki, hogy max 2. De tényleg. A 3.ellen mindent is meg dogok tenni. Ekkor annyi a válasz, hogy ember tervez, isten végez.
Nem birja felfogni, hogy nem akarok többet.
(Mi 5en vagyunk tesók, ebből hármunk volt tervezett(?) )
5: ijeszto, nekem is 4 hos a lanyom en is 33 vagyok mikor olvastam rohogtem hogy ezt en irtam? 😂
Szerencsere pont a szuk csaladi kor es anyukan is elfogadja hogy csak egyet szeretnek (na persze anyos nem). Ferjem meg remenykedik de mar tobbszor mondtam neki hogy fogadja el. Egy idegennek amugy nincs kedvem kifejteni, de szamomra meglepo hogy milyen fontos altalaban mindenkinek. Eleinte azt hittem hogy ez is csak olyan mondani akarnak valamit mint az angoloknal a hogy vagy milyen napod van stb de a francokat! Miert hiszik hogy az egyke gyerekek boldogtalanok? En is kvazi egykekent nottem fel mert nagy a korkulonbseg a tesom es koztem es volt csomo baratom. Sztem ovi suli utan eleve nincs szukseg nyuzsgesre mar inkabb nyugalomra egy gyereknek. Majdnem az egesz napjukat ilyen intezmenyekben toltik.
Ilyenkor valami frappánssat, vagy sértőt kell válaszolni, aminek hatására rögtön felhagynak a kíváncsiskodással, azután terelni a témát.
- Mikor jön a következő?
- Majd amikor kilövell a szülőcsatornámból, küld neked táviratot. Egyenként hogy vagy mostanában?
Én tuti valami ilyesmit mondanék...
Nekem másfél éves a lányom.
Korábban nekem se kérdezte senki, mert kb mindenki úgy tudta,hogy az életben nem akarok szülni.
Mióta meg van a lányom, tőlem is kérdezgetik, de mindenki tudtára adom,hogy nem lesz tesó.
Visszafogytam, jól nézek ki, és a lányomnak olyan a természete,hogy még egyet nem bírnék ki. 😁
mert ezt kell mondani, ezt nyomja a társadalom
mert neki nagyon nehéz már két gyerekkel, azt akarja te is szenvedj
beleprogramozták ezt atmz egy gyerek nem gyerek dolgok
mert tapintatlan és nincs jobb dolga
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!