Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Mit tegyek, ha a gyerekem...

Mit tegyek, ha a gyerekem utál, és mindenki szemében én vagyok a rossz anya? Ráadásul 4 és fél éve nem tudok egyszerűen jó irányba terelni az életem.

Figyelt kérdés

Van egy 5 éves fiam. A fiam apjával születése után fél évvel szétmentünk, mert nem tudott engem már szülés után nőnek tekinteni, talált magának egy másik nőt is. Azóta nekik lett gyerekük, a nő most várja a másodikat.

Azt gondoltam, hogy egyszer majd jó irányt vesz az életem és végre én is boldog lehetek, de nem. Ez a majd mindig tovább csúszik.

Rossz embernek szültem, de ne jöjjön senki ezzel, tudom én is magamtól, és nem lesz jobb azzal, hogy leírjátok, mert nem tudok időutazni, hogy megváltoztassam a múltat.


Kisgyerekkel már nem kellek senkinek. Megmondták, hogy még egyéjszakásra se kellenék. Voltam fent a társkeresőn is, és azóta cukkolnak a munkatársaim.

A munkahelyemen is folyamatosan kapok, mert a gyerekkel sokat kell otthon lennem. Félek, hogy egy idő után megunják és ki fognak rúgni.


A gyerekem kellene lennie az egyetlen mentsváramnak, az egyetlen jónak ebben a világban, de nem az. Az apja mindent megenged neki, és én meg azt kapom, hogy "Dögölj meg, mert apa ezt megengedte nekem.". Mindezt azért, mert nem akarok este 7-kor hányást takarítani, mert ő gyümölcsöt enne (fruitérzékeny).

Mindenki engem tart rossz anyának, az exemet meg jó apának. Mert nyilván az, hogy szombatonként egy fél napra ő vigyáz a gyerekre (mármint nem ő, hanem a barátnője), meg fizet havonta 20 000 ft gyerektartást, az egyenlő azzal, sőt! Még többet is tesz érte mint én, aki ha beteg ápolja, ha éhes, eteti, ha szomjas itatja, öltözteti, rohan érte az oviba, intézi az ügyeit. Azért kaptam meg nyáron, hogy büdös k vagyok, mert műteni kellett a kezem (ínhüvelygyulladás) Pesten, és mivel nem volt reggel 7-re buszom, ezért ott aludtam a régi osztálytársamnál (nem Pesten lakok), addig anyám vigyázott a gyerekre.


2020. dec. 15. 08:36
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:
97%

Nem igaz, hogy nem lehet gyerekesként új párt találni. Nekem és több barátnőmnek, munkatársnak is sikerült. Van egy barátom, aki egy 4! gyerekes anyukát vett feleségül. Szerintem sok férfi van, pláne 40 felett, akik már értékelnek egy nőt, aki elég rátermett, hogy fenntartsa magát egyedül is ekkora felelősséggel és ezért feltételezik, hogy meleg családi fészket tud biztosítani. Egyébként meg hát próbálj csinosan öltözni és kicsit pozitívabban látni az életed, nem exként, hanem mint különálló és önálló felnőtt.

Aztán velem nem beszélnek így a gyerekek, pedig dettó ugyanez van, hogy apjuknál ezernyi ajándékkal megy a kompenzálás. 6 és 10 éves fiúk. Próbálgatják a határokat persze, főleg a nagy, aki belépett a kiskamasz korba, és néha tudnak bunkók is lenni, de nem kell hozzá verekedni, elég elvenni a kütyüket egy hétre :D Mikor megkérdeztem, hol akarnak lakni, mégis engem választottak. Legyél következetes, ennyi a titok, megtérül időben és tiszteletben is. És beszélgessetek meg játszatok együtt, nagyon sokat. A humor is sokat segít. A bizalom, hogy semmi nem történik ok nélkül, meg minden erősebbé tesz.

Szóval gyászold el, engedd el ezt a férfit végre, ha ehhez az kell, bocsáss meg neki, hogy ne mérgezhessen tovább, hisz a gyereked apja, ezért mindig jelen lesz. Azért, hogy kellemes társaság lehess végre, akivel te is jól kijönnél, és hogy esélyt adhass valami újnak.

2020. dec. 15. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 anonim ***** válasza:
87%
Ezen csakte tudsz változtatni, áldozattípus vagy. A gyereked is felismerte és már most ugyanúgy beléd törli a lábát, mint mindneki más. Te pedig hagyod. Neki is és mindenkinek. Ez az igazi baj. Apa meg viheti első körben egy hétvégére, aztán majd rájön. Eszem megáll. Ne várd a csodát, mert nincs olyan. Senki sem fog megmenteni, te meg a teszetoszaságoddal egy kis szörnyet nevelsz a gyerekből. Szedd össze magad!
2020. dec. 15. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 anonim ***** válasza:
77%
Nem az volt a célom, hogy jobban érezze magát, hanem hogy változtathasson az életén, ha akar. Az meg csak őszinteséggel megy. Sajnálja ő magát eleget és mások is, ahogy elnézem, semmi szükség arra, hogy beálljak és mondjam, hogy "jajj szegény". Azzal nincs előrébb. Egy 5 éves nem beszélhet így az anyjával és pont. Erősen szkeptikus vagyok 8-as, hogy ha nem voltál képes tiszteletet kivívni a gyereked életében, akkor az nem a te hibád. Az, hogy szrul érzi magát ettől valaki, az nem baj. Be kell látni, ha hibázunk és tenni érte, hogy másképp legyen!
2020. dec. 15. 13:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:
100%

8-as nagyon negatív. Nekem majdnem minden elvált ismerősömnek lett új párja, és ezek között van olyan ahol tartósan beteg a gyerek.

Sőt a saját nagybátyám válás után olyan nővel kötötte össze az életét ahol két értelmi fogyatékos gyerek van. Akkor a saját lánya már felnőtt volt, de mivel szerette az új nőt ezért nem okozott gondot neki ez sem.


Van olyan kolléganőm aki 3 gyerekkel is megtalálta újra a szerelmet.

2020. dec. 15. 13:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim ***** válasza:
100%

A helyedben én a bírósággal kezdeném. A 20 ezer nevetséges. A bíróság úgy számol, hogy megnézi, hogy az exnek hány gyereke van. Ha három, akkor úgy veszi, mintha ennyi gyerek után kéne neki gyerektartást fizetni. Így tudja meg, hogy az egy külön elő gyerekre mennyi jut. Három gyerek után 50%-ot kell fizetni. Az 50%-ot elosztják hárommal és meg is van, hogy a te gyereked után mennyi jár. Ha 300-at keres, neked mindjárt 50 ezer jár. És ha már ott vagy, akkor a láthatást is rögzíttetheted. És megmondod apukának, hogy kéthetente egész hétvége van és pont, ha gondja van menjen a gyámhivatalhoz.


Aztán kezdheted a munkatársaid leépítésévvel. Miért kell azt mindenkinek tudni, hogy társkeresőn vagy fent?


Aztán a gyerekedet is nekiállhatsz kicsit keretezni. Nem verni kell, hanem kijelölni a határokat. Ha ilyet mond ötévesen, mit fogsz kapni ha 15 lesz?


És végül a te életedért, boldogságodért egyedül te vagy a felelős. Gyászold meg ezt a hapsit, és lépj tovább. És ismerd be magadnak, hogy abban, hogy így alakult az életed te is vastagon benne vagy. Ne áldozat legyél, hanem egy független nő. Eddig is egyedül csináltad, képes vagy rá, csak a hozzáállásod nem jó.


Az eszedbe jut néha, hogy milyen példát mutatsz így a gyerekednek? Ezzel a minden szar, és szar is marad hozzáállással? Hogy mindenkinek hagyod, hogy beléd rúgjon? Azt hiszed nem látja?


Írtam ezt úgy, hogy két hete váltam. Egyedül vagyok egy 2,5 évessel és egy 7 hónapossal. Mindkét gyereket a férjem akarta jobban, aztán mikor félidős voltam a picivel, úgy gondolta, hogy ő mégiscsak szabad akar lenni. Mindenkivel történnek szar dolgok. A lényeg az, hogy ki tudsz-e belőle jönni vagy nem.

2020. dec. 15. 14:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:
63%

8-as mindenhova odaírja ezt az önsajnálós világfájdalom dumáját. Komolyan csodálkozol, hogy a gyereked utál, mikor napi 24ben azt érezteted vele, hogy minden bajodról ő tehet?? Mit vársz nyakbaborulást? Érdekes arra van időd hogy folyton idehányd az önsajnálós mártír dumád, de hogy rendbetedd magad arra már nincs mi? Élsz míg a felmenőid élnek? Jó hát minek is rendes munkát keresni. Igaz.

És akkor az ilyenek nyomják lejjebb a lejtőn a kérdezőt meg másokat.

Érdekes rengeteg mozaikcsalád működik rendesen, sok gyerekes nő talál párt, anélkül hogy napi szinten sajnáltatnák magukat, hogy ők mekkora trágyák.

Jó neked a fhosos gödörben amit magadnak ástál, szeretsz benne dagonyázni és van egy gyereked akire van fogni, és még meg is vered mellé, mert utálja hogy rántod le magadhoz őt hibáztatod az elcseszett életedért.

Csodás ember lehetsz.


Kérdező az ilyenekre még véletlenül sem kell hallgatni, bár kétség kívül céljuk hogy velük együtt minél több ember süllyedjen a szintjükre.

2020. dec. 15. 17:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!