Én várok el túl sokat, vagy egy anya tényleg nem teheti meg ezt? (kifejtem)
A legjobb barátnőmmel pelenkás korunk óta jóban vagyunk, lényegében amióta az eszemet tudom, ő a legjobb barátnőm. Tehát ez nem egy ilyen felületes egyetemi/munkahelyi ismeretség.
2 éve lett egy új kapcsolata, és akkor teljesen kicserélődött. Megszűnt neki minden, és mindenki, csak a barátja létezett. Vele ment mindenhová, folyamatosan együtt voltak. Ez még a párkapcsolat elején valahol természetes is, de ez később sem változott. Így szép lassan velem is megromlott a kapcsolata, mert zavart, hogy bármikor írtam, hívtam, ő sosem ért rá, vagy szimplán nem válaszolt napokig (miközben ő pont az az ember, akihez a telefon hozzá van nőve). Ha programot akartam, akkor csak úgy volt hajlandó jönni, ha ott volt a barátja is. Akkor meg rögtön olyan volt, mintha az ő randijukra pofátlankodtam volna oda és végig a sráccal foglalkozott. Pár ilyen alkalom után ebből elegem lett, aztán még kiderült, hogy a lánybúcsúmra is vinni akarta a barátját. Ott az történt, hogy a barátnőim szerveztek nekem velük közösen egy tengerpartozós utat és a párom mondta, hogy ő kifizeti nekünk a szállodában a szobák helyett az egyik lakosztályt. Erre a fent említett barátnőm elkezdett akadékoskodni, hogy ő hozná a barátját is és nekik fizessen akkor egy külön szobát inkább... És mondta a párom, hogy ne haragudjon, de ez egy lánybúcsú, és nem fog nekik kifizetni egy privát nyaralást, mert tudta ő is, hogy akkor ők ketten lesznek folyamatosan.
Ez tavaly volt, utána nem is beszéltünk sokáig, mert mint írtam, ezt a viselkedést meguntam. Közben nekik lett egy babájuk, aki most 5 hónapos.
Kétszer látogattam meg őket, mindkétszer úgy őrizte a barátja őt is, meg a gyereket is, mintha valami baltás gyilkos lennék. Nagyon kínos volt az egész. Aztán most ősszel kérdeztem, hogy nem-e találkozunk KETTEN, menjünk el sütizni, vagy vacsorázni egyet. Hát hogy ő nem nagyon ér rá, mert sok a dolga (nem dolgozik, otthon van). És hogy a párja sem örülne, ha ő éjszakába nyúlóan eljárkálna... Semmi éjszakába nyúlásról nem volt szó, maximum 8-ra haza is ért volna. De a sütizéssel pláne nem értem, mi a gond, ott mi rossz történhetne.
Szerintetek én akarok sokat azzal, hogy szánjon rám pár órát úgy, hogy közben a barátja nem hallgatja a szót mellettünk, vagy éppen nem egymást falják, miközben beszélek?
Azért írtam ebbe a kategóriába, mert leginkább kisbabás/kisgyerekes anyukák válasza érdekelne, hogy ők hogy látják, mennyire nagy kérés ez a részemről.
Mindenkinek mások a szokásai, ha arra a részre vagy kíváncsi, ki mennyit jár el egy 5 hónapos gyerek mellől. Lehet a "sok a dolga" azt jelenti, hogy nincs kire otthon hagyni a gyereket, ha szoptat, akkor eleve nem tud egy délutánt külön tölteni, tehát ha csak ezt nézzük, szerintem belefér, hogy kettesben nem szeretne elmenni veled.
Szervezz vele úgy programot, hogy vigye a gyereket is, a pasit meg nem. Vagy menj át, amikor dolgozik az apa.
Jajj, félreértitek, én ezt már nem akarom erőltetni. Az elején még nagyon rosszul esett, mert korábban tényleg azért hetente 3-4x biztosan találkoztunk, együtt buliztunk, színházba mentünk stb. Úgy, hogy közben neki is volt párja és nekem is. Tehát még azt sem lehet mondani, hogy azért, mert biztos mind a ketten szinglik voltunk és nem volt jobb dolgunk...
A barátja otthonról dolgozik, szóval 24/7 együtt vannak (ezt ő maga mondta). Mindent együtt csinálnak, együtt mennek bevásárolni, nagyszülőkhöz és itt lényegében ki is fújt az az idő, amit házon kívül töltenek.
Csak közben engem hívott magukhoz már többször most is és nem akartam mondani, de nekem kínos ez, hogy ők ülnek a nappali egyik felében hárman, én meg velük szembe és megy a társalgás az időjárásról, covidról, vagy bármi ilyenről. Mert nyilván a problémáimat, dolgaimat nem fogom elkezdeni taglalni a párja előtt, akit annyira nem ismerek, nem bízom benne.
Nekem az is jó lenne, ha a gyerekkel együtt jönne, de hogy ő nem mer úgy vezetni, hogy ott van a baba, meg macera vele elindulni nagyon.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!