Hogyan tudnám elfelejteni azt a lelki traumát, amit hosszú évekkel ezelőtt a volt tanárom gyűlölettel teli mondata okozott nálam a gyermekvállalás kapcsán, mely szerint minden szülő egy gyáva gyilkos? 27F

Nagyon rég történt, még 2011-ben, hogy a volt tanárom (akinek sokszor voltak egészen szélsőséges, furcsa mondatai) azt mondta nagyon hangosan az egész osztálynak az órán, hogy "Minden szülő egy gyáva gyilkos!". Azzal érvelt, hogy mivel a szülők megalkotnak egy gyereket, hogy létrehozzák őt, gyakorlatilag ezzel meg is ölik őt, hiszen a Földön, ezen a világon, az ember életének időtartama véges. Ezért véleménye szerint minden szülő egy gyáva gyilkos és ezt kiabálta dühösen.

Nem tudom elmondani, mennyire csalódtam akkor benne emberileg. Mint tanár és apa is, merthogy a tanárnak, amikor elmondta ezeket a mondatait, már volt kettő felnőtt lánya! (A tanárom kb. 55 éves lehetett ekkor.) Természetesen tudom nagyon jól, hogy bizonyos szemszögből nézve az igazat mondta a tanárom, tehát bizonyos szemszögből nézve semmi mást nem mondott, csak tényeket. De én úgy gondolom, aki így áll hozzá az élethez, akinek ilyen a felfogása a gyermekvállalás és apai szerep kapcsán, a babákkal és gyerekekkel kapcsolatban, aki így beszél a saját diákjaival és ahelyett, hogy segítené őket és motiválná a gyermekvállalás kapcsán, szerintem az egy mentálisan beteg pszichopata.

A minimum gondolatom az, hogy szerintem ő nem méltó arra, hogy apa legyen, nem érdemli meg a kettő lányát! A másik, hogy szerintem totálisan alkalmatlan tanárnak és arra, hogy diákokat "tanítson". A harmadik, hogy szerintem mentálisan ingatag és én szívem szerint soha az életben nem engedném se gyerek, se szülő közelébe.

Viszont a gyűlölettel teli mondata annyira beleégtek az agyamba, hogy sajnos mostanában előtörtek bennem az emlékek. Amikor meglátok egy kisbabát az utcán, vagy a Facebook-on, vagy egy boldog és vidám családot, akár filmekben, mindig a volt tanárom beteg és gyűlölettel teli gondolatai jutnak az eszembe. A trauma 2011-ben történt és annyira megviselt a tanár kiabálása, hogy teljesen elvette a gyermekvállalástól a kedvem. Legszívesebben felkeresném most azonnal a volt tanárom és teljes erőmből az arcába üvöltenék, mennyire gyűlölöm őt és remélem boldog, hogy elvette a kedvem a gyerekvállalástól, illetve magától a család fogalmától is. Akkor, 2011-ben nem volt bátorságom felszólalni a tanár véleménye ellen, de ma már megtenném, ráadásképpen teljes erőmből az arcába kiabálva, hogy legszívesebben levágtam volna a fütyijét, mert nem volt méltó arra hogy gyereket csináljon.

És tudom jól, hogy bizonyos szemszögből nézve az igazságot mondta ki, de szerintem ez a mentalitás torz, beteg, szélsőséges és undorító. Én nem így szeretnék gondolni az életre, az apai szerepre, a gyerekvállalásra, a kisbabákra. De annyira megviselt ez a 2011-es trauma, hogy mai napig kísért. Most 27 éves vagyok és szokták kérdezgetni munkahelyen is, hogy "Szeretnél-e gyerekeket?" és akkor mindig a volt tanárom jut eszembe. Vidámság és boldogság helyett a megfélemlítése és bűntudat keltése.

Hogyan tudnék megszabadulni ettől a borzalmas emlékemtől és nem úgy gondolni a szülőkre, mint "gyáva gyilkosok"?