Anyukák, ti ezen megbántódnátok? Hogy koptassam le finoman?

Van egy barátnőm, tizenéve jóban vagyunk, de közelebbi az utóbbi fél évben lett a viszonyunk. Előtte csak köszönőviszonyban voltunk, vagy ha egy társaságban voltunk, beszéltünk pár szót. Aztán jóban lettünk, elkezdtünk találkozni, chatelni. Jól megértettük egymást azonnal.

Neki van egy másfél éves kislánya, és ha találkoztunk, gyerekkel együtt jött. Nem egy parázós anyuka, simán engedte rögtön, hogy fogjam, játszak vele, etessem stb. Aztán jött a panaszkodás, hogy neki semmire nincs ideje a gyerek mellett, és visszagondolva szerintem azért volt ez ennyire központi téma nála, hogy ajánljam már fel, hogy vigyázok rá kicsit... Én hülye ezt meg is tettem kb háromszor, azóta meg ő hív hetente minimum kétszer, hogy jajj lehozhatja-e a gyereket?! Már ott tartunk, hogy vele nem is találkozok, csak beadja az ajtón a lányát, meg a pelenkázótáskát és "majd jön érte". Ettől is kivagyok, hogy nem mond időpontot, hogy akkor 1 órát figyeljek már rá, hanem "majd"... És nem is egy olyan korú gyerekről van szó, akinek ha elindítok egy mesét, megnézi csendben, vagy rajzol, gyurmázik bármi. Nem, rohangálok utána, szórakoztatom folyamatosan, mert késő délután már nem hagyhatom elaludni, mivel akkor éjszaka nem alszik.

A barátnőm örül, hogy milyen jól elvagyok a gyerekkel és tényleg aranyos, meg édes, de bőven elég lenne egy hónapban egy babázós délután. Nekem is van életem, hobbijaim, munkám. Nekem nincs gyerekem, így nem gyerekbiztos a ház, nem tudom megtenni azt, hogy leteszem a nappaliba és pakolgasson kedvére, meg én is csinálom a dolgom, mert tudom, hogy nem lesz baja ott.

Szerintetek tapintatosan hogyan kéne ezt megbeszélnem vele, hogy nekem ez teher?