Van még rajtam kívül olyan anyuka, aki nem igényel rendszeres kimenőt?

Szerintem mindegy, ha neked így jó és igy vagy kiegyensúlyozott, felesleges lenne erőltetni az elmaszkalast.

Másoknak meg szükségük van rá, hogy a gyerek nélkül is legyenek.

Szerintem mindkettő normális, nem idióta aki nem igényli hogy menjen, de az sem aki viszont igen.

Nekem az a furcsa, hogy nincsennek barátnőid akikkel szívesen meginnál egy kávét? Vagy nincs senki akivel szívesen elmennél moziba vagy színházba vagy máshova? Nem jársz vásárolni, cipőt, ruhát, táskát? Nem mész se kozmetikushoz, fodrászhoz sehova?Sportolni?

Nálunk sincs semmiféle segítség. Egyszerű a dolog: vagy én vigyázok a gyerekre vagy a férjem, nincs más opció. Így én is ebbe "nőttem bele", hogy nincs segítség, nincs mászkálás. De néha szeretek elmenni gyerek nélkül. Nekem ebben az a furcsa, hogy tulajdonképpen téged semmi gyerekmentes dolog nem érdekel. Nincs életed a gyerek nélkül. Nekem ez furi, da ha neked így jó, akkor így jó.

6-os, vidéken élek, Budapesten dolgoztam, itt konkrétan SENKIM nincsen. Vásárolni sem járok, gyerek mellett nem tudok... (4 hónapos) se fodrász (magamnak vágom), se kozmetikus (az minek? utoljára tiniként voltam amikor pattanásos volt a bőröm)

ettől függetlenül én igénylem az énidőt, ami a teregetés, húsz perc sorozatnézés egy kávé mellett, mosogatás... nekem ezek elegek kikapcsolódni, többet nem bírnék a baba nélkül lenni, főleg nem itthon hagyni egyedül... nem tudom miért érzek így. néha ha dolgom van a városban férjemre hagyom egy órára a babát de rohanok vissza. a hat hetes szülés utáni kontrollra is egyedül mentem, fejtem le tejet, de úgy nyomtam a gázt hazafelé, hogy jaj csak nehogy megéhezzen, mert nem akarom, hogy ne cicizzen... sajnos megéhezett, így cumisüvegből ivott, annyira szarul éreztem magam, utána egy óráig le se tettem 🤣 remélem ez változni fog 🤔 de sajnos tényleg nincs a környéken senki, egy kis faluban lakunk, fiatalok sincsenek. Férjem is tök egyedül van, de ő legalább a munkatársaival beszél...

7-es, most még így érzed, 4 hónapos a babád, természetes, hogy még nem vágyódsz el mellőle. Most még csak annyit érzel, hogy az a pici emberke teljesen rád van utalva, nélküled lényegében éhen halna. Majd, ha nagyobb lesz, egyre önállóbb, picit te is lazulni fogsz.

Tudom, mert én is pont így voltam/vagyok épp, most 2 hónapos a harmadik babám, a nagyobbak 7 és 5 évesek. Minddel így éreztem, amikor babák voltak, tisztán anyatejen éltek életük első 6 hónapjában, az első kiváltott étkezésig lényegében nem mozdultam mellőlük.

Aztán elkezdtem igényelni a kikapcsolódást, olyankor barátnőztem, moziba mentünk, be ültünk valahová beszélgetni.

Lassan 1 éves a kisfiam, de hasonlóan érzek.

Egyszer vigyázott rá fél napot a férjem. Néha 1-1 órát. De a legtöbb dolgot együtt megoldjuk, nem igényem, hogy elmászkáljak. Sokszor annyi is elég, hogy az udvaron teszek-veszek nélküle fél órát. Segítségem nincs, mindenki messze lakik.

Van 1 hobbim, ami majd néha 1-1 fél napot jelent. De oda is jöhetne, csak kell, hogy a férjem figyeljen rá. Csak azért nem fognak jönni, mert férjemnek nincs kedve hozzá, otthon kényelmesebb lesz nekik addig.