Ti hogyan tudtátok összeszedni magatokat kisbaba mellett?

Nagy vonalakban a történetem: két éve sincs, amikor egy hosszú kapcsolatból kiléptem, még volt esély a kibékülésre, de találkoztam egy másik férfival, aki nagyon lelkesen, kedvesen udvarolt. Nagyon jól esett a törődés, ezért hamar belementem a kapcsolatba, hamar összeköltöztünk, jól ment minden, de teherbeestem bár szedtem fogamzásgátlót... Édesanyámnak volt egy abortusza, ami után komoly depressziója lett, ezért nagyon erőteljesen meggyőzött minket arról, hogy tartsuk meg a babát. Így fél éves ismerettség után bevállaltuk. Innentől minden elromlott. Az addig kedves barátom nem engedett találkozni a barátaimmal, mert dohányoznak, elküldtek a munkahelyemről, változott a testem és a párom, azt mondta emiatt szokták elhagyni a férfiak a nőket, kritizálta a testem, viselkedésem, akkor és a mai napig, másik női néven hívott többször, bár nem csalt meg, nem akart eljegyezni és alig volt mellettem a terhesség alatt. Az ő otthonában élünk most a 4 hónapos lányommal, az anyja a szomszédban lakik és kopogás nélkül beállít minden nap, szintén szeret kritizálni. A barátaimmal, szüleimmel eddig se szerette ha találkoztam, most pedig nem is tudok... Sokszor börtönben érzem magam és gyűlölöm a testem és önmagam, amiért ebbe a helyzetbe kerültem. Sokszor visszasírom a régi kapcsolatom. Nincs hova mennem a kisbabámmal, akit egyébként nagyon szeret mindenki. Mostanában sokkal odafigyelőbb lett a párom és próbál nem bántani, mert látja, hogy boldogtalan vagyok, de sajnos ez már nem segít. Csalódtam mindenben.