Mi a baj Bartos Erika könyveivel?
Bocs ha lejárt lemez, de mi most kezdtük a 14 hónapos gyerekemnél a Bogyó és Babócát meg egy APG könyvet, nem túl strukturáltan nyilván, de nagyon tetszik neki, sőt, nekünk is, a BB-t néha magamnak is betolom a youtube-on, de a párom is dünnyögi néha, hogy "Döme, a krumplibogár" stb.
Elég egyszerűek, főleg az APG, de végül is pici gyerekeknek készültek, akiknek még pont az ilyen mindennapi események az izgik.
Szerintetek? Mért szidják a könyveket sokan? A Ti gyereketek is szerette, szereti?
3 fiunk van, 12-10-8 évesek most, nálunk APG könyvek voltak és nagyon nagyon szerette mind a három gyerek.
A Thomas a gőzmozdony volt a másik nagy kedvenc.
Más mesekönyvek is voltak, de a nap utolsó meséje mindig a APG volt. A 8 éves fiam - néha még előveszi és olvasgatja.
Az én gyerekeim is szeretik. A nagyobb már néhány részt kívülről tud, annyit olvastam. Így ő szokta az öccsének "olvasni" .
A rajzok valóban egyszerűek, de így legalább megpróbálhatja ő is lerajzolni.
Nekem jobban bejön, mint a Peppa malac. Engem azzal lehet kikergetni a világból. 😂
Ezenkívül szeretik a Mazsolát, Süsüt, Pettsont is.
Én úgy vagyok vele, hogy nem nekem kell, hogy tetszen. Többféle könyvet kell nekik olvasni és így tud választani a hangulatától függően is.
Az én lányom is kb ennyi idős volt, amikor megvettük neki a full APG sorozatot, és imádta. Ahogy a hugi is. És az öcsi még most 6 évesen is olvas belőle magának.
Nos, ÉN 10 év alatt eddigediggeddig lettem Anna, Peti és Gergő kalandjaival, és magam is elkezdtek tikkelni, ha el kell olvasnom, hogy milyen izgi kalandba keveredett megint Anna, Peti és Gergő, és mit evett ebédre Anna, Peti és Gergő.
Plusz egyszer, 1x, EGYSZER van a 11 kötetben összesen, hogy Anya egyedül van, a gyerekek nyúzzák, kiakad és ordít, de felajánlja neki Anna, hogy olvas esti mesét a kicsiknek, hogy Anya békében kávét főzhessen, elveszett játékot kereshessen, matekleckét ellenőrizhessen, és ez a szerencsétlen nő ettől megnyugszik, és boldog lesz, és hálás a szuper gyerekeiért. Hát én még ordítottam volna egy kicsit... 3:)
Na, hát ez a baj velük! :D Sok türelmet kívánok az olvasásukhoz! ;)
Nekem nem tűnik igénytelennek a nyelvezete, persze egyszerű, és vannak benne szóismétlések, de szerintem ez nem baj. A mindennapokról szól és otthon sem irodalmi nyelven beszélünk.
Úgy érzem, a kislányom is ért valamennyit a szövegből.
Az, hogy harmonikus, az szerintem szintéj előny, mért kellene egy gyerekmesében a szülőknek ordibálni? Ilyen pici gyereknek még pszichológiai értelemben is egy harmonikus anyakép kell.
Életszerűtlen? A Boribon, Micimackó stb mért életszerű? A mesékben vannak mesei elemek, az nen logikai bukfenc. Persze a Montessori-elvekbe a BB nem fér bele, ha vki aszerint nevel.
Nemi szerepekre nehéz mit mondani, Magyarországon a hagyományos nemi szerepek vannak. Ha valakinek ez szempont, lehet más könyvekkel kompenzálni.
BB kèpi vilàga nekem is tetszik.
Köszi a válaszokat, írjatok még, azt is, hogy tipegő gyereknek mit javasoltok.
Nincs vele baj. Az enyém is nagyon szerette APG-t olvastunk és a mondókásokat. Bogyóbabóca szerencsére kimaradt.
Azért szerencsére, mert azért valljuk be, felnőtt fejjel/ésszel egy ilyen mesét 3-5-125. alkalommal felolvasni már-már büntetés.
Aranyos, cuki, pont a bölcsis-ovis korosztálynak való. És mint ilyen bizony hogy fáj a sokadik alkalommal.
Amugy en is elgondolkoztam h engem gyerekkent nem zavart a logikai bukfenc, de esküszöm a mai gyerekek sokkal masabbak. A fiam zavarja h nincs anyuka, allando nasi... Stb. Pedig probaltam, h megmaradjon a mesevilág. De tul realis a gyerek.
Süsü - anya nincs is sárkány... Hol az anyukaja? Szegeny sír, mert félnek tőle... Ezt nem akarom tobbet nezni.
Mancsorjarat-en kapok tikkelest h 10 eves fiu egyedul el es a felnottek hívják h segitsen neki :D Gyereknek nem tűnt fel h a foszereplo meg gyerek.. Na majd ha feltunik... Ezt se nezi többet 😅
Es igy szépen sorban az összes tobbi mesevel... Egyszerűen őt is zavarja ha valami logikatlan.
APG- tul nagy reklam volt korulotte... Hogy jajj a gyerekkori kepeink.. Es most egy peldany 5000Ft🤦♀️🤦♀️🤦♀️
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!