Egy ilyen szakítás után mikor vállalnátok gyereket?

A párommal 14 éves korunk óta együtt voltunk, 5 évet éltünk együtt. Azt tudni kell, hogy nekem a családi hátterem nagyon rossz volt. Az apámat utoljára óvodásként láttam, anya pedig ezerszer választotta az aktuális "mostohámat", mint engem. Nagyszüleim messze éltek, más rokonom nem volt.

A barátom családja pedig a legaranyosabb család volt, akiket valaha megismertem. Tényleg, beléptem hozzájuk, és elfogott a jókedv, nyugalom. Az elején azt hittem, hogy ez biztosan csak a látszat, de nem... Teljesen elfogadtak, befogadtak. Mindig náluk voltam, ott voltam a családi eseményeken, bulikon, vittek magukkal mindenhová nyaralni, síelni. Szinte fél kamaszkoromat velük töltöttem így belegondolva... Jött a továbbtanulás, nekem a kollégiumon kívül más lehetőségem nem lett volna. A barátom pedig kapott lakást, és mondta, hogy költözzek hozzá, ne szórakozzak kollégiummal. Nagyon jól megvoltunk, igazából úgy éreztem, hogy napról napra szerelmesebb vagyok. Telt az idő, már beszéltünk 2-3 éve eljegyzésről, kisbabáról. Ő is nagyon akarta, nem én erőltettem. De tény, hogy vártam már, mikor teszi fel a nagy kérdést... Aztán karácsony előtt leültetett, hogy megismert valakit, de nem csalt meg, csak találkozgatnak pár hete és úgy érzi, vele lehetne több is, kezd beleszeretni. Igazából azt hittem, hogy ez csak egy rossz álom, hiszen előző nap még a szülei karácsonyi ajándékait csomagoltam. De nem, megkért, hogy december végéig költözzek el, mert ő amúgyis megy haza karácsonyozni és mikor januárban visszamegy a lakásba, már szeretné, ha nem lennének ott a dolgaim, ruháim. Mondanom sem kell, hogy a korábbi rossz karácsonyaim, amit az anyámmal töltöttem, emellett eltörpültek. A szülei próbáltak beszélni velem, hogy segítenek amiben tudnak, hívjam őket bármikor, de akkor teljesen összeomlottam. Ha nincs a legjobb barátnőm, aki engedte, hogy beköltözzek hozzájuk, akkor nem tudom, mit csináltam volna...

Viszont február elején felbukkant a párom megint, hogy nagyon hiányzom neki és nap, mint nap gondol rám, kezdjük újra. Kitartó volt, meg én is szenvedtem, így adtam még egy esélyt. Visszaköltöztem, de azért még mindig fáj, sokszor gondolok arra, hogy ő úgy ismerkedett meg, és szeretett bele valakibe, hogy annak semmi jelét nem mutatta. Félek, hogy talán holnap is úgy jön haza, hogy találkozott valakivel. Tudja, hogy a babatéma nekem a gyengém, és azt mondta, hogy elkezdhetnénk próbálkozni, mert ez a szakítás ráébresztette, hogy ő csak velem akar lenni egész életében. A legjobb barátnőm pedig azt mondja, hogy mit csinálok, ha majd egy újszülött mellett csinálja meg ezt, akkor hova fogok menni, mihez kezdek?! Ha december elején mondja ezt, amikor még nem tudtam a másik nőről, akkor örömmel... De így nem vagyok ebben annyira biztos. Félek.

Bocsi, ha hosszú lett, de egyszerűen nem tudok kitől releváns tanácsot kérni. A legjobb barátnőm nagyon nem kedveli ezután a húzása után, az anyukájával ezt annyira nem szeretném megbeszélni.