Tényleg ennyire fontosak manapság az elektronikus kütyük vagy csak a könnyebb utat választjuk?

Én pl csak a kocsiban adom oda neki. Le kell kötni a figyelmét, mert képes egy 20 perces úton is 5x összehánynia magát.

Már minden mást próbáltunk, mesét olvastam neki, játszottunk, stb, de csak a telefon képernyője tudta annyira elterelni a figyelmét, hogy ne figyeljen az útra.

Hosszabb útra adok neki dedalont, de az ilyen kis 20-30 perces utakra, inkább a telefon szerintem, mint hogy leszedáljam gyógyszerrel.

Ez a könnyebb út.

Annak idején mi is jártunk rendelőbe, ültünk buszon, utaztunk a Balatonra és le tudták kötni a figyelmünket tablet nélkül. Minél előbb mutatja meg az ember a gyerekének, annál jobban igényelni fogja, mert akkora ingerfröccsöt ad, amit semmivel nem tudsz helyettesíteni. De mivel az agyát nem kényszeríti a gyereknek munkára, mert csak bambulnia kell, így gyorsan törlődnek is ezek az ingerek és újra szükség van rájuk. Én egyszerűen nem mutattam meg a gyerekünknek, hogy a telefonon lehet mesét nézni. Nem is kéri. És én se nézek rajta ilyeneket. A példa is sokat számít. Az a szülő, aki nem tudja letenni a telefont a kezéből, annak a gyereke is telefonfüggő lesz. A férjem előző házasságából származó gyerekei (8 és 12) már nincsenek meg kütyü nélkül 2-3 éve... Nekünk már nincs ráhatásunk erre.

Ez a könnyebb. Csak épp sosem tudhatod, hogy kinek milyen indoka van erre. Én a 4 évesemet sem engedem telefonozni, orvosnál sem, autóban sem. De nem ítélkezem.

Autista vagy ADHD-s gyerekkel pl lehet, hogy így kibírhatóbbak a mindennapok.

7, pont annak lenne még inkább fontos, hogy ne éljen vele, akinél valamilyen probléma van.

Lányom megkésett beszédfejlődésű, idegrendszeri éretlensége van, figyelemzavaros. Soha nem tévézik. Nem is tévézett korábban sem. Tablet és okostelefon se kerül a kezébe. Imádja a könyveket, az olvasott mesét. 4 éves.

Első vagyok. Nem, nem a könnyebb utat választottam. Mint írtam, túl voltunk már mindenen, mesét olvastunk, játszottunk, az autókat, építményeket mutogattam neki, énekeltünk, rajzoltunk, de miután semmi nem használt, utolsó mentőövként, 1 év után, a telefonhoz nyúltam, és bevált.

Nem hinném, hogy jobb neki egy 20 perces úton 5x összehánynia magát, mint az, hogy 20 percet mesét nézhet.

Hányd össze magad, 20 perc alatt min. 5x, és aztán beszélgetünk, hogy vajon melyik a károsabb.

Otthon nincs se mobil, se számítógép, se tv, nincsenek villogó játékok se. De nekem bőven elég volt 1 évig kínozni a gyereket. Tudod néha nem ártana mérlegelni az előny/kockázatot is, nem csak elvakultan beleordítani a világba, hogy az elektronikai dolgok csúnya, rossz dolgok.

Nálunk bizony több előnnyel jár a mesenézés telefonon a kocsiba, mint amennyi kockázatot jelent, mert a rengeteg hányás szétcseszi a gyerek gyomrát, traumatizálja a lelki világát az utazással kapcsolatban.

Énis ilyen hányós gyerek voltam, akkoriban még nem volt ugye telefon, anyám semmit nem tudott tenni, csak ott ült mellettem és hagyta, hogy 4x, 5x összehányjam magam, tartott elém egy vödröt egész úton, hogy legalább a kocsit megvédje. 15 éves koromig ordítottam, sírtam, ha kocsiba kellett ülni, és most 25 évesen is görcsbe rándul a gyomrom, ha be kell ülnöm a kocsiba. Osztálykirándulásra soha nem mentem el, mikor már volt választásom és otthon maradhattam egyedül, anyámékkal sehova nem mentem.

Nem hinném, hogy szar anya lennék, mert nem akarom, hogy a gyereknek is ekkora trauma legyen az utazás.

Nem hiszem el, hogy erre 2020-ban ne lehetne más megoldást találni. Nem.

Az ADHD-s tüneteket pedig felerősíti a tv, szóval ahhoz is csak gratulálni tudok.