Van itt olyan aki két gyereket tervezett de egy után azt mondta köszi ennyi elég lesz?

Mi 4-et terveztünk. Kettő van, bár mikor a másodikat teeveztük, úgy éreztem, ha nem lesz több, akkor is teljes az életünk. Persze, nagyon vártuk a kicsit.

Megfordult a fejünkben a 3., de nem lesz szerintem.

Ne érezd rosszul magad. Neki az lesz a természetes és a jó, hogy nincs testvére. Minden egyke, akivel beszéltem, azt mondta, sosem bánta, hogy nincs testvére. Nekik így teljesen jó.

Én az elsőnél azt éreztem, hogy ő nála tökéletesebb nem lehet, eszembe se jutott testvér, de aztán idővel vágyni kezdtünk rá. A másodikra mindig azt mondtam, ha ő lenne első na akkor tuti nem lenne második, rossz alvó, rossz evő, eleven, igazi hajhullatós.

De aztán megint éreztük azt a kiteljesedős egy még hiányzik érzést, így most várom a harmadikat, és ez most olyan földöntúli boldogság, hogy már most nem cserélném másra.

Igen, jelen.

Kettőt szerettünk volna, de kis korkülönbséggel lehetett volna csak tesót vállalni, mert már az elsőnél sajnos 35 éves voltam.

Fél éves koráig biztosak is voltunk benne, hogy menni fog ez, álombaba volt.

De onnantól kezdve, nem aludt, nem evett, amikor már járt meg nehezebb volt állandóan figyelni rá. Nem is volt kifejezetten rossz gyerek, de mégis úgy éreztem, hogy nulla segítséggel éppen elég egy kisgyerek, minden figyelmet igényelnek később is. Továbbra is rossz evő, rossz alvó volt, kimerítő. Néha még egy is sok volt. Az időböl kifutottunk, de azóta se éreztem még úgy, hogy na most már elbírnék kettővel. Van az úgy, hogy érzi az ember.

Sajnálom persze, de így is teljes az életünk, a tesvérével meg úgyis vagy jól kijön az ember vagy nem, de felnőtt korban inkább a saját családja lesz fontosabb, hiába van testvére. Legalábbis a mi családunkban ezt látom. De a gyerekeknél is lutri, hogy nem-e ölnék egymást egész nap.