Anya lettem, tényleg nem érdemlek már figyelmet?

5 hónapos a fiam. Mindig is szerettem a háttérben maradni, nem vagyok egy központi személyiség. De mostanában annyira elkezdett zavarni a mellőzés, hogy gondoltam megkérdezlek Titeket, tapasztaltátok-e ezt Ti is?

Eddig azért fel-felhívtak a rokonok, barátok ha beteg voltam vagy szülinapon, névnapon, nem ritkán csak úgy, hogy mizujs - mint ahogy én is mindig mindenkit hívok. Mostanában ha én nem kezdeményezek, senki sem hív, senki sem ír, nem keres. Tőlem sosem kérdezik, hogy hogy vagyok, mi újság, kérdeznek a babáról kettőt és kész, le van tudva a beszélgetés. Nem köszönnek ha megyünk valahová, örülnek és gügyögnek a picinek, de én mintha ott se lennék. A legélesebb példa most hétvégén volt: rokonlátogatóba mentünk ketten a fiammal, összegyűlt a nagy család már mire odaértünk. Ömlött az eső. Odatelefonáltam, hogy valaki jöjjön ki elénk legyen kedves egy esernyővel, mert azt nem hoztam, ne ázzanak már rommá a csomagok, meg hát mi se. Ki is jött az egyik rokon. Megkértem, hogy lenne-e szíves megfogni a babát amíg én gyorsan összekapom a cuccokat a kocsiból. De mire megfordultam, elvitte a gyereket, én meg ott álltam ezer cuccal a szakadó esőben minden nélkül, még a kaput is rázárta előttem. Beértem csatak vizesen, mindenki örömködött a fiamnak és egy köszönést, egy odafordulást, odaköpött helló-t nem kaptam.

Én minden erőmmel igyekszem fenntartani a kapcsolataimat, de mióta megszületett a baba, totál el vagyok felejtve, egyoldalú az egész. A távolabbi barátaimat még úgy ahogy megértem, kevesebb közös program, kevesebb téma. De a közeli rokonaimtól, legjobb barátaimtól nagyon fáj. Ráadásul a fiam szuper jó baba, nagyon keveset sír, jól alszik, normális életet élek mellette, járok sportolni, sokat sétálunk, mindenféle programra el tudok vele menni, szóval egyáltalán nem vagyunk bezárkózva, nyitott lennék bármire.

Ne értsétek félre, nem akarok én főszereplő lenni, én örülök a legjobban mikor szeretgetik és babusgatják a fiamat, összeteszem a kezemet hogy ilyen szerető, összetartó családja van, de én egy köszönést, egy mizujs-ot, egy hogy vagy-ot sem érdemlek? Ez már így marad, fogadjam el? Kepeszthetek, de felesleges?

Volt valaki ilyen helyzetben? Változott? Mit tehetnék?

Köszönöm a válaszokat.