Hogy birkoztatok meg egyedűl apa nélkül babával?

Hogy érted? Úgy hogy nincs apa a képben vagy úgy hogy napközben dolgozik?

Nálunk az első verzió volt, jól elvoltunk, nem hiányzott semmi.

Szerintem a gyereknek nagyobb probléma a csonka család, mint egy nőnek (szülőnek) egyedül "birkózni" egy gyerekkel.

Ráadásul egy baba eszik, alszik, nem császkál el, nem tudom ehhez minek kellenének ketten? ... ha már így alakult...

Törvényes házasságban maradtam egyedül 8 hónapos fiúgyerekkel. Egy percig nem éreztem birkózásnak, életem legszebb időszaka lett volna, ha a férjem halála nem árnyékolta volna be. Ha lehetne az aranyhaltól egy kívánságom, azt az időt kérném vissza. Imádtam minden percét. De nekem később sem volt gond a gyerek. Aranyos, kedves, egészséges volt, jól tanult. 10 éves volt, amikor ismét férjhez mentem, gondosan megválasztva a társamat, hogy a gyerekemet szeresse és az is őt.

Minden anyának olyan a gyereke és olyan az élete, amilyet alakít magának.

Az eleje nehéz, amig kisbaba, de mikor óvodaskorba lép, sokkal könnyebb. Nekem a gyerek most lett szobatiszta, nem kell babakocsi, a babakocsis időszak egy rémálom volt mert kevés helyen van lift vagy rámpa, csak a meredek lépcső. Mentálisan meg hozzászoksz a gondolathoz hogy egyedülálló anya vagy, engem nem zavar, igaz, minden rokonom, unokatesóm elvált, többen 2X is kis gyerekekkel, babákkal, az összes barátnőm is !!! ilyen a világ. Egy gyerekkel meg sokkal könnyebb anyagilag is, második nekem biztosan nem lesz!

Egy gyönyörű, kiegyensúlyozott, hosszú távú élettársi kapcsolatba jött a fiam, de 4,5 hónapos volt a babám (majdnem 5) mikor ez a csodálatos társ hirtelen, teljesen váratlanul elhagyott.A szüleimnél voltam éppen mikor gyorsan elköltözött, hogy ne kelljen magyarázkodni...