Mit kellene mondani, hogy a kerdezoskodest lezarjam? Többi lenn.

Ja még egy:

"oh.. Császár? Sajnálhatod, hogy nem szültél..."

-javíts ki ha tévedek de ez a gyerek az enyém?!

- igen

- akkor mégis csak megszületett, vagyis szültem. Igen császárral szültem, nem hüvelyi úton."

8-as vagyok, koszi. Elhiszem, jogy nem konnyu neked, en 1 eves koraig nagyon nehezen kezeltem a keretlen tanacsokat, kozben szerettem is volna beszelgetni, meg megtudni, nekik mi valt be, nem feltetlenul azert, hogy otletet gyujtsek, ha em csak ugy a kozos tema miatt, de egyszeruen folyton azt ereztem, hogy ezt nem csinalom jol, azt nem csinalom, es mostanra azt hittem, ezen mar reg tulvagyunk, dehat nem. Egy ponton rajottem, hogy nekem kell valtoztatni, meghallani azt, ami valojaban az ilyen tanacsok mogott van, es akkor ettol az ellensegkeptol, ami kialakult a fejemben a masikrol, meg lehet szabadulni, es tudok hozza jobban kapcsolodni, ami mindkettonk szamara oromteli lesz. De meg ugy, hogy ezt gyakorlom mar egyideje sem konnyu. Sokszor rogton ugrok egy-egy megjegyzesre, vagy atmegyek magyarazo/vedekezo allasba, es a sajat igazam probalom vedeni, vagy megvaltoztatni a masik gondolkozasat (ami persze nem szokott sikerulni). Es az en esetemben olyan emberekrol van szo, akik nagyon szeretnek minket, es tenyleg azert mobdjak a tanacsokat, mert aggodnak, es jot akarnak. Csak nagyon nem a szamunkra megfelelo modon teszik ezt. Magamban kell elszamolnom a megfelelesi kenyszeremmel, egyaltalan kinek, es miert akarok megfelelni? Ki az, aki igazan szamit? Ki az, akinek a tanacsai kovetkezmenyeivel egyutt kell elnie?

Most valaszthatok, hogy minel kevesebb infot adok ki, vagy elviselem a velemenynyilvanitast :/ Mivel kozeli csaladtagokrol van szo esetunkben, akik belelatnak napi szinten az eletunkbe, leginkabb az utobbi marad, es hogy ezt magamban olyan modon rendezzem le, hogy ne a feszko gyuljon honapokig, ami utan alegartatlanabb kerdesnel is robbanok, hanem talaljunk valamilyen megfelelo modot a kommunikalasra, kapcsolodasra. Ebben segit nekem a fenti szerzo.

Na ezt én sem értem, hogy megy tönkre a házasság az együttalvás miatt. Valószínűleg nem ezért megy tönkre, de kívülről a szomszéd Náncsi néni szereti ezt hinni miután elmesélték neki, hogy amíg pici volt együtt aludtak. És aztán jön és teleböfögi vele az internetet.

Rengeteg ismerősöm van ahol a gyerekekkel együtt aludtak, és nem ment tönkre a házasságuk. Akinek meg igen annak nem sok köze volt ahhoz, hogy hol alszik a gyerek.

Mi épp ezt várjuk a férjemmel, hogy milyen jó lesz majd mikor olyan nagy lesz hogy bemâszik hozzánk. Igen, valószínűleg nem lesz olyan pihentető az alvás mikor majd hol a lába, hol a keze lesz a számban. De ez az időszak sem tart örökké, és mi bizony várjuk mielőtt még nagy cula kamasz lesz, aki majd lépten-nyomon megsértődik 😄

Nem az együttalvástól megy tönkre a házasság, hanem attól, hogy anyuci megszűnik nő és feleség lenni, és csak a gyerek van. Ennek egy tünete az együtt alvás, de válás akkor lesz belőle, ha a következő lépés nem az, hogy leválasztja a gyereket, hanem hogy apát költözteti ki a nappaliba.

Ami a kérdést illeti: az első hetek-hónapok a tanulásról szólnak. A baba a világot tanulja. Anya meg anyának lenni. Nyilván senki sem kezdi magabiztosan (csak a hülyék holtbiztosak mindenben, ugyebár), de néhány hónap alatt ennek ki kell alakulnia. Nem kell elpoénkodni a dolgot, mert azzal csak elodázod az alapproblémát: minden nap döntéseket hozol anyaként, és ezeket legjobb belátásod szerint teszed, hiszen nyilván nem akarsz rosszat a gyerekednek. Akkor szépen azt kell mondani (asszertív kommunikáció), hogy "nálunk így vált be", "én így látom jónak", "köszönöm, bekünk így megfelel" stb. Ezekkel nincs mit vitatkozni.