Friss anyukàktól kérdezem, hogy nektek milyen volt a szülés utáni 1-2 hónap? Ingerültek voltatok? Szinte senki más nem létezett csak a kicsi? Kevésbé voltatok érzelemkifejezősek a pàrotokkal?

Ne haragudj, de te belegondoltál abba, hogy min ment keresztül a feleséged az elmúlt hetekben?

Nincs mindenkinek álom terhessége, álom szülése, álom szülés utáni időszaka. Nem tudom a te feleségeddel hogy volt, de vannak olyan nők, akiket megvisel. Például a méltóságuk teljes elvesztése. Vannak szerencsés esetek, de vannak olyan szituk, ahol gyakorlatilag az csodálja meg a szülő nő széttárt vagináját, aki akarja. Nővérem szülése ilyen volt. Szerinted ez milyen érzés? Vagy mikor 3-4 ember, akik közül többen ismeretlen, turkál a nemi szervedben? Amikor ki kell passzíroznod magadból egy 3-5 kilós babát, miközben szakad szét a vaginád? El tudod képzelni az érzést, hogy feszül szét a melled a sok tejtől? Hogy a fél család azt akarja látni, ahogy szoptatsz, elvégre onnantól kezdve a melleid már nem képezhetik szemérem tárgyát? Amikor lenézel és a lógó hasad alatt látod a széttrancsírozott nemi szerved? Amikor fogalmad sincs arról, hogy jól csinálod-e amit csinálsz? Csak, ha valamit elrontasz, annak súúlyos következményei is lehetnek. A saját gyereket egészségét, életét kockáztatod, ha valamit elrontasz. Szerinted egy nőnek, aki első szülésén van túl, ez milyen lehet? Fizikailag és lelkileg is egy roncs. Ne haragudj, nem inkább őt kellene dicsérni? Nem inkább őt kellene figyelemmel elhalmozni? Ne felejtsd el, hogy te eddig nem sokban járultál hozzá ahhoz a gyerekhez, ő az egész testét beáldozta érte. Engedtessék már meg neki, hogy egy pár hétig emiatt nem te leszel a világ közepe, hanem magára és a gyerekére figyel. Egy friss anyuka tele van kétségekkel, kételyekkel, félelemmel, aggodalommal. Mikor ezen érzések járják át az ember mindennapjait, akkor az illető őszintén nem tudja a másikat dicsérgetni, meg elhalmozni figyelmességgel...