Most vettem észre, hogy szeptember óta nem kaptam családi pótlékot, én hibáztam?
Kislányom augusztusban lett 3 éves, rendesen jár oviba szeptember 1től, előtte is már 1 éve bölcsis volt.
Megmondom őszintén, szerencsére nem kenyèrre kell a családi, az én ès a férjem fizuja is a közös számlára jön, az övé mozog is, így nem tűnt fel csak most, hogy milyen rég találkoztam ezzel a tétellel a kivonatokon, vissza kerestem - és tényleg, augusztusban még kaptam, szeptemberben már nem ès azóta sem. Másnak is automatikusan megvonták ahogy oviba ment a gyerek? Kellett volna ùjra igényelni, vagy mi történhetett? (Rendes állami oviba jár, nem magánba, ha es számít)
Én jártam hasonlóan. Nagyon durva, de nekem majd egy év után tűnt fel. pont azért, mert minden számlára jön, minden onnan megy, fogalmam sincs éppen mi az egyenlegem, mert papír formában nem kérem, stb.
Az első, amit tehetsz: felhívod az államkincstárat és kérsz tájékoztatást, hogy mi történhetett. Én e-mailt írtam nekik, simán felhívtak, készségesek voltak, lényegében lediktálták, hogy mit és milyen formában írjak feléjük kérelemben, stb.
Nálunk az volt a baj, hogy párom kiment dolgozni külföldre. Akkor a gyes-t lemondtuk, és az államkincstár pedig "feltételezte", hogy igénybe vesszük a külföldi családi pótláékot is, így megszüntette a hazai folyósítást.
Most az lényegtelen, hogy kint miért nem igényeltük meg, de végül nagyon hosszas ügyintézés után (mindent az államkincstár intézett, ők kérték be a külföldi igazolásokat, mident az ottani hivataloktól) megkaptuk visszamenőleg a teljes összeget.
Előfordulhat valami adminisztratív hiba. Kérdezz utána. Ha nem az ő hibájuk, akkor csak 2 hónapra visszamenőleg tudod igényelni, de ha ők hibáztak a folyósítás kapcsán, akkor a teljes összeget kérheted.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!