Mi ez a munkalazaság a bölcsikben?
Teljesen ki vagyok akadva. Dolgozó ember lévén adtam be a gyereket a bölcsibe és napi szinten szembesülök a kedves ott dolgozók hozzáállásával e téren. Ha 7-re viszem a gyereket, már húzzák a szájukat, hogy nem tudnak reggelizni, ha időnként bent marad fél ötig, akkor meg azért, hogy milyen késő van. A nyitvatartás reggel 6-tól, este 6-ig van! Én meg délutánozom időszakosan, a férjem meg nem ér oda 3-ra, csak fél 5 körül.
A karácsonyi szünetet már 20-tól el akarták kezdeni, próbáltak lebeszélni minden szülőt, hogy ne hozza a gyerekét. Nálunk meg ez nem így működik. Annyi szabim nincs egy évben, hogy a gondozók igényeit kielégítse. Arról nem is beszélve, hogy minden második héten van valami, amikor is korábban kell menni, vagy hazavinni a gyereket, ami nekem és a férjemnek is elkéreszkedésből, későbbi ledolgozásból áll.
Máshol is ez így működik? Ti mit tennétek?
Ezekkel nálunk is mindig bepróbálkoztak. Egy idő után hivatalos, írásos értesítést kértem a vezetőtől. Azóta nem szóltak.
Állításuk szerint "mindig" egyedül van szegény, szenvedő gyerekem - gyakorlatilag sose volt még egyedül.
A szenved a gyerek dolgot is megemlítettem a vezetőnek, azóta azt sem mondták érdekes módon.
Arról nem is beszélve, hogy mennyire kibabrálnak a gyerekemmel, mert úgy éli meg, hogy az ovi egy teljesen esetleges, teljesen random dolog, ahova hol jár, hol nem, hol a saját csoportjában van, hol másutt, hol ebédig, hol alvásig marad, hol uzsiig. Nincs állandóság, nincs rendszer, így képtelenség beszokni... meg dolgozni is.
2.
felénk már ma nem volt bölcsi sem óvoda. es majd csak januarban lesz újra.
most megoldott a dolog mert idén meg a tesóval vagyok. de jövőre... ennyi szabadság táppénz nincs.
Köszönöm a válaszokat! Ez basszus nagyon gáz! A fiam régi bölcsijében ilyen nem volt, mert akkor sem mehettek haza hamarabb 6-nál, ha nem volt gyerek. Akkor abban az időben adminisztráltak. Nem is volt ilyen nyomásgyakorlás a szülők felé.
Igazából azt nem értem, hogy ez nem törvénytelen? Mert ugye van egy munkaidő, aminek egy jelentős része le van csalva.
az én lányom ovisok, ott a 6-18ig teljesen oké, senki nem szól semmit.
én 7 után érek be velük és 17-re megyünk értük.
kötelező program nincs, amin részt kell vennünk, vagis eddig nem volt, de lehetett menni pár dologra, azokat megoldottuk.
ha valamiért kevés az ovónéni, akkor összevont csoportok vannak.
szóval itt ez nem jellemző. szerencsére :O
Ezt én nem értem. Azért vannak a dadusok, óvónők, tanárok, bölcsödések ( vagy mik ), hogy vigyázzanak a gyerekre, nem?
Nem azért vannak bent a munkahelyükön, hogy trécseljenek, hanem felügyelet alatt tartsák a gyerekeket.
Ha ezzel baj van, vagy jelentsd fel őket, vagy vidd máshová a gyereket ( pl. nagyihpz, nagynénihez, barátokhoz, stb )
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!