Szerintetek van olyan kétéves, aki képtelen beszokni a bölcsibe? Volt valaki hasonló helyzetben?

Köszönöm a válaszokat! Tény, hogy nagyon megviseli. Csak sajnos nem tehetem meg, hogy maradjak vele itthon, muszáj dolgoznom. És itthon sem tudom kire hagyni. Egyébként imádja a bölcsit, reggelente alig várja, hogy beérjünk. Első naptól rögtön levált rólam és ment játszani, a ma napig is (még - tehát még ez is változhat rossz irányba). Akkor kezdődik a baj, ha eltűnök. És ez most már ugye reggeltől 11-ig tart. Ezt végigsírja, kétségbe van esve. Gondolom, sőt, tudom, hogy szinte minden gyerek sír ilyenkor. Csak a mellette jelentkező egyéb dolgoktól tartok. Félek, több kárt okozok benne ezzel az egész bölcsi-témával, mint hasznot. Valahogy megoldom, igyekszem a számára legmegfelőbb utat megtalálni, csak eddig még nagyon nem tudom, mit tegyek.

Mindenesetre köszönöm!

Egyébként én is úgy gondolom, hogy van gyerek, aki nem tud beszokni. Ez nem csak gyerek kérdése: helyzet, köződés, környezet, meg sok más együttes hatása. Lehet nem sokat számít, hogy nem aludt másnál, de az erős anyai kötődés, az, hogy senki más nincs igazán neki, hogy minden cselekvést hozzám köt, az, hogy végletes személyiség, hogy intenzíven éli meg a pozitív és negatív ingereket, meg sok más együtt azt eredményezheti, nem biztos, hogy megérett a leválásra. Majd kiderül 1-2 hét alatt, merre változik nála a dolog.

Gondtam már szakember segítségére, ha ez a két nap hasonló vagy rosszabb lesz, biztosan kikérem gyerekpszichológus véleményét. Köszönöm mégegyszer a válaszokat! :)

Kedves 6:01-es válaszoló! Igazad van, nem sír minden gyerek, és valóban nem csak a kötődés az oka. Sok más közrejátszik abban, hogyan viselik az elválást. De alkotóeleme az oknak.

Kislányom is elég értelmes, sokak szerint túlságosan is. 10hónaposan kezdett el beszélni, másfél évesen 80 szavas szókincse volt, tudta, mikor van reggel, este, már akkor sokmindent elmlndott. Mára 4 szavas mondatokban beszél, így sokat tudunk beszélgetni. Szoktam mondani neki, hogy elhoztam a bölcsibe, hogy játszon, ne unatkozzon addig, míg én boltba megyek meg postára. Mondom mindig, hogy az óvónénik azért vannak, hogy vigyázzanak rá, mint én, és szeretik őt. Puszit is kap tőlük. Reggelente ő mondja, hogy megyünk bölcsibe, szeret járni, várják a gyerekek,délután elmondja, hogy sokat sírt, az óvónéni próbálta vígasztalni, hogy nemsokára jövök, aztán anya tényleg jött. Szeret ott lenni, várja, hogymenjünk, csakazt nem szereti, hogy elmegyek, mert hiányzik neki, anya nélkül nem szereti a bölcsit. Ezt mind ő mondja el. Ma azt is elmondta, hogy azt mondta neki a másik óvónéni, hogy ő nem is tud beszélni, és ezért is sírt ma. Elmesél minden apróságot. Ma hosszan elbeszélgettünk a gondozóval (óvónéni), és ő úgy látja, hogy nem való neki a közeg. Nem érdeklik a szabadtéri szabad játékok, és a gyerekek sem. Nem vonja el az anyahiányról semmi a figyelmét. Ez mind igaz, játszótéren sem a korabeliekkel játszik, nwmtud velük mit kezdeni. A nagyobbakhoz húz, mert nagymozgású játékokat, szerepjátékokat tud velük játszani. Ezek kötik le. Meg az éneklés, mondókázás, kézműves foglalkozások. A szabadtéri játékok csak rövidtávon. Pl imádja a labdát, de nem focizik vagy dobálja vele senki. A társas és önálló játékokat egyformán szereti, csak nem így. Abban maradtunk, hogy még próbálkozunk, de ha beszokik, akkor sokára és már most eléggé megtöri ez az egész...az a baj, hogy legszívesebben nem vinném, de az állásomat veszteném, ha otthon maradnék vele.