Meddig tűrjem, hogy heti rendszerességgel bántják a bölcsiben a gyerekem?
Kisfiam szeptemberben kezdte a bölcsit, akkor volt két éves. A beszokás zavartalanul ment, kisfiam szeret oda járni, és egyébként békés, jókedélyű. Nem is volt gond novemberig, amikor oda került egy kisfiú-ikerpár melynek egyik tagja viselkedészavaros, agresszív. Már az első héten emlegette a kisfiam a nevét, hogy "Zs. itt bántotta N-t, meg ott ütötte". Majd kb két hét után az üzenőfüzetbe is bekerült, hogy csúnyán megharapta egy társa, de azt nem árulhatják el, hogy ki... Ugyan ezt furcsálltam, de a kisfiam megnevezte, és amikor konkrétan rákérdeztem, a nevelőnő sem tagadta. Az eset után heti rendszerességgel láttam különböző sérüléseket (karcolásokat, kék foltokat) a gyereken, mindig ezt a gyereket említette. Egyszer szem-és fültanúja voltam annak, hogy az öltöztetőben ült mellettem a kisfiam, mikor megérkezett az anyuka a két gyerekével, és az említett fél odajött, először megsimogatta a gyerekem fejét, majd ugyanazzal a lendülettel behúzott neki egyet... csak pislogtunk, és természetesen mindketten rászóltunk, és a nevelők pont nem is látták. Majd decemberben nem történt semmi, mert hol mi voltunk betegek, hol ők..
Erre tegnap az első ! napon megint úgy fogadtak, hogy az üzenőfüzetben ott volt, hogy megharapták a fiamat, akinek nagyon csúnya sebe lett, de lekezelték...
Megkérdeztem a nevelőnőt, hogy mit lehet tenni ilyen esetben, mert ez már túl megy az "ilyen előfordul, meg majd ők figyelnek, ne tessék aggódni" szinten. Nem mondtak semmit, csak annyit, nem csak őt bántja, de a többi még nem volt dokumentálva. Hát köszi... Túl rövid idő alatt túl sok sérülést okozott már, most várjak még párat szegény gyerekem kontójára, míg komolyan vesznek?
Mit tegyek, beszéljek az igazgatónővel, vagy várjak még (mire)? Milyen eredményt lehet ilyen esetben elérni?
a nevelőknek meg van kötve a keze
apuka menjen be a bölcsibe reggel a gyerekkel, várják meg együtt az agresszív kismalacot, apuka vegye fel nézzen mélyen a szemébe, mutassa meg neki, hogy melyik az ő gyereke, és mondja meg neki, hogy nagyon fog fájni az agresszív kismalacnak, ha még egyszer hozzáér az ő gyerekéhez ... az sem baj, ha kicsit keményebben markolja meg a gyereket
na, ezért lehet engem köpködni
#14 pedig de!
az ugye megvan, hogy ha a viselkedéséért az agresszív kismalacot otthon megfenyítik, akkor a társainak ezt tovább adja? ... arra pedig ne számítson senki, hogy a viselkedésproblémás gyereket otthon szép szóval helyre tudnak tenni ... ugyanis a viselkedészavarának egyik oka az otthon eddig kapott helytelen nevelés
Ha nem csinál semmit az intézmény illetve a szülő sem, akkor átiratnám máshova a gyerekem, de emellett látleletet vetetnék róla és feljelentést tennék a rendőrségen ismeretlen tettes ellen.
Nem hagynám annyiban, sakkozza ki a hivatal/rendőrség, ki a hibás, szegény gyereknek segítségre van szüksége, ne tusolják már el az ügyet, ha bölcsiben ilyen, később csak rosszabb lesz. Nem csak nekün, hanem annak a másik gyereknek is szüksége van a probléma megoldására.
Na meg ha végre történik valami, akkor legalább nem lesz több áldozat, a többi gyereket is sajnálom.
"viselkedészavarának egyik oka az otthon eddig kapott helytelen nevelés"
1. Ez EGY ok a számtalan közül!
2. KIsdedkorban az agresszív viselkedés oka általában IDEGRENDSZERI organikus! (pl oxigénhiány szülésnél, autizmus értelmi fogyatékossághoz társuló állapotok stb)
3. Ha az ikerpár közül az egyik viselkedése megfelel a konvencióknak, a másik viszont vislekedészavaros, akkor ez EBBEN az életkorban szinte kizárólag ORGANIKUS eredetű, nem a család hibája!!!
4. OLyanért bántani egy szülőt, amiről nem tehet, etikátlan és gonosz dolog.
5 A megoldás, hogy a szülők elviszik a gyereket korai fejlesztőbe, ahol megvizsgálják, diagnózist kap és ennek megfelelően vagy másik intézményt jelöl ki a szakértői bizottság, vagy ped. asszisztenst ad a gyerek mellé a bölcsibe, aki figyeli minden lépését.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!